Cs@jos esték [antikvár]

( 1. fejezet ) ha grace stanton tudta volna, hogy azon az eseménytelen májusi estén az egész addigi élete darabokra hullik, talán jobban felkészül. De legalábbis több fehérneműt pakolt volna be, vitt volna magával egy rendes melltartót, a testápolójáról meg az iPhone-ja töltőjéről nem is beszélve. Ő azonban teljesen gyanútlanul dolgozott: vagyis cikket írt, és fotókat készített a Gracejegyzetei nevű blogja számára, amelyben annyira fényűzőnek, csábítónak és élvezetesnek tüntette fel a saját életstílusát, hogy attól a teljesen normális nők (és meleg férfiak) azonnal le akarták rombolni a saját életüket, hogy aztán az övéhez megszólalásig hasonló módon építhessék fel. grace belekukucskált a Nikon D7000 fényképezője keresőjébe, és összevonta a szemöldökét, de aztán rögtön el is lazította, mert mint arra Ben már ezerszer figyelmeztette: az ilyesmi rajtaragad az emberen. Tudatosan igyekezett kisimítani a kezdődő ráncokat a homlokán, majd újra a kompozícióra fordította a figyelmét. Még korábban átpolírozta a régi fenyőasztalt, így az ebédlő ablakán beáramló fény most megcsillant a kopott, matt faanyagon. A ráncolt - de nem gyűrött! -, antik, francia vászon asztalterítőn megigazította a szándékosan különböző étkészletekből származó, két fehér porcelántányér egyikét. A túlméretezett ezüstvillákat közvetlenül melléjük fektette, természetesen hegyükkel lefelé. Kést is tegyen ki? Vagy talán kanalat? Nem, inkább mégsem. Az egyszerűség a lényeg. Grace most az egyszerűség benyomását akarta kelteni. Jól meg kell szerkesztenie a látványt, gondolta, miközben alig észrevehetően bólintott. A kevesebb több. Legalábbis Ben mindig ezt mondta. Na mármost. Jöhet az asztali dísz. Levágott három kis ágat a nemrégiben kicsinosított kocsibejárón álló legyezőpálmákról Vagyis ez így nem helyes, igazította ki magát. A kivitelezőjük weboldala motorudvarként utalt rá. A legyezőpálma-levelek azonban halálra idegesítették. Elrendezte 7