Edd meg a barátodat! [antikvár]

1. Jobb kezével a konyhakőre tenyerelt. Akármennyire óvatos volt, a bili félrebillent, majdnem kicsúszott alóla. Elölről kellett kezdenie a műveletet. Másodszorra sikerült, a karima és a feneke között elég nagy rés támadt ahhoz, hogy a balja beférjen. Lilik először a mutatóujjával akarta bedugaszolni a végbelét, de amikor már majdnem leküzdötte a záróizom ellenállását, a torlódó szar az inger hatására kis híján kizúdult. Ez épp az ellenkezője lett volna annak, hogy vissza szerette volna nyomni. Reggelente, akár akarta, akár nem, a nő ráültette a bilire, ott kellett kivárnia, amíg a belei megmozdulnak, a tartalmuk egyre lejjebb préselődik, végül az eredmény belepottyan az előzőleg már kieresztett pisibe, amitől fölfröccsent a fenekére a hideg lé. A nő kérte, hogy szóljon, ha kész, de ő nem szólt, és azt se mondta, hogy nem fog szólni, a nő a szagból tudta meg az eredményt. Olyankor örült, az ürüléket „ajándéknak" nevezve, fölszólította Liliket, mondja meg, milyen alakú. Lilik rosszkedvűen hallgatott, nem okozott neki boldogságot, hogy kijött belőle. Néha például olyanokat mondott, hogy „ga-ga", de akármilyen hangokat adott ki, a nő helyeselt, és lefordította, hogy „kígyó", „körte", „házikó". A nő a szemetesvödör tartalmát borította ki az udvari gyűjtőbe, benn Lilik újabb módszerrel kísérletezhetett. Az összeszorított hüvelyk-, mutató- és nagyujját odanyomta a végbélnyíláshoz, arra kényszerítve az ürüléket, hogy ne ürüljön, maradjon ott, ahol van, sőt húzódjon vissza, ne legyen belőle „kígyó", amit aztán a nő kivisz az udvari vécébe. Az aznapi adag kicsit tétová-