Égi zene [antikvár]

Glória in excelsis! Bach h-moll miséje hirdeti a leghitelesebben, hogy Jézus feltámadt! A halál feletti diadalt, a Glóriát, teljes pompájában az orgona érzékelteti, köszönhetően hangja összetett absztrakciójának. Hiszen a halál is elvont. Annak ellenére, hogy naponta szembesülünk vele, az élők számára csak a képzeletben létezik. És a feltámadás által feltárt örökkévalóságot se tudnánk elviselni, ha nem érkezne hozzánk az életen túli lét a zene hullámain. így jön létre a kapcsolat a Mindenhatóhoz. Az égi zene segítségével. Amit még sohase hallottam, de tudom, hogy van. Léteznie kell annak, ami ragyogóbb, mint a ránk kényszerített lét. Az orgona hangjára a fénygömbök csaknem lebegnek a hatalmas üvegtálban. Fehér ragyogásukkal szinte csak önmagukat világítják meg. Megcsillan alattuk a víz. Kezemet a tál fölé nyújtom, ökölbe zárt ujjaimat kinyitom, és tenyeremből egy világító üveggömb gurül a többi fénygolyó közé. Kiegyenesedek, ruhám a földet súrolja, kötött sapkám hosszú csúcsa a derekamig ér, mint egy hajfonat, a végén üveggömb világít. A bal tenyeremben tartom. A mellkasomhoz emelem, mintha a szívem lenne. Lüktetését követve hintáztatom: jobbra, balra, jobbra, balra. Elengedem, és forogni kezdek magam körül. A fénygömb felemelkedik, és hosszú sapkafonatom végén forogni kezd körülöttem. Mint bolygó a Nap körül, kering, kering. Benne vagyok a Naprendszerben, ott vagyok az atomokban, középen, a lelkem közepén, a mindenség közepén. Nem akarok felébredni, nem emlékszem semmire, csak forgok, forgok. De az életösztön felkelt, hogy még ne menjek el, ne szálljak el, még itt van dolgom. Bár már-már kezdek elszakadni az anyagtól, visszahív, mert élni akar, a gondolat pedig meg akar foganni. Követeli, tegyek valamit, hogy visszatérhessen az anyagba.