Fekete barázda [antikvár]

Részlet a könyvből: "Két nehéz paraszt huppog a tüzes porban. Apa és a fia. Egyformán Árva József a nevük. Egyik ötven esztendős lehet, a másik kereken huszonhat. Legidősebb fia az apjának. Jókora csontos legény, lomha mozgású, akár egy öreg bivaly a majorudvarban. Rongyosak, kopottak mind a ketten. Akkora foltokat rakott a nadrágjukra Árváné asszony, hogy alig akad már rajta valami a rendes szövetjéből. Szürke parasztok. Ott ordít a fekete sorsuk minden rongydarabjuk foltjain, a foszladozó, üres zsebeik száján s a kemény, barázdás arcukon. Hajnalban, mielőtt nekivágtak ennek az útnak, tiszta kenderinget adott rájuk az asszony. Maga vetette a magját, maga vágta le, maga áztatta, tilolta, fonta, szőtte a nyomorúságos eszközein s öreg Sobákné varrta meg, egy véka búzáért. De annak van már tíz esztendeje is. Két szál ing került csak egy-egy férfiembernek a családban. Egyiket ünneplőre adta rájuk, a másikat kemény mezei munkában marta a testükön a savanyú verejték. Foltosak már ezek az ingek is, akárcsak a nadrágok. Mállasztják az esztendők, forró nyarak, virradattól vakulásig nyűvő munkák. Meg aztán éccakára is ez szolgál. Nem veszik le, ha ki nem hántja belőle őket a melegség, sokszor egy álló hétig. Este abban fekszenek le, hajnalban megmártják a nagy markukat a kútnál, fölmernek egy kevés hideg vizet a zsíros arcukra s kész a tisztálkodás. Hajtja az embert erősen a munka. Olyanfélét érez, hogy hiába is cicomázná magát, hiszen amint kikerül a házból, egyszerre veri a nap, odakint a földeken felrebbenti a kapa a száraz barázda fekete porát s egyszerre megcsapja a nyirkos bőrét."