Hárman a határon át [antikvár]

Részlet a könyvből:Zossen, Lüben am Spreewald, Lübbenau, Kottbus, - mi elől is menekülök tulajdonképpen? - faggatta magát, Isten tudja, hányadszor. Egyszerre csak eszébe jutott az öreg ház a Wannsee partján, ahol felnövekedett. Estefelé volt néha ilyen érzése gyermekkorában, de még később is, mikor a sötétben lement a lépcső fokain: olyan érzés, mintha valaki gyorsan lépkedve járna mögötte és kinyujtaná a karját utána; ilyenkor mindig hirtelen futni kezdett, muszáj volt szaladnia, aztán kifulladva ért föl a kivilágított ebédlőbe, becsapta az ajtót és anya felriadt, - úgy becsapta, mintha attól félne, hogy az ismeretlen testtelen karral továbbüldözi.A világon minden rossz emberi formát ölt, gondolta most, pedig nem igen szokott ilyesmit gondolni. De most, hogy kocsijával száguldott az országúton, az éjjel sűrű sötétjén át, észrevette, hogy a fehérre meszelt fák csak azért hatnak oly iszonyúan a reflektorfényben, mert fehérköntösű karcsú asszonyoknak rémlenek és az úttesten táncoló lomb árnyéka csak azért ölt olyan rút formát, mert ugráló és fintorgató pofákra emlékeztet...