Jávában történt... [antikvár]

Ritkán figyelhetünk meg egy nemzet irodalmában olyan sokrétűséget és változatosságot, annyira különböző irányzatokból és módszerekből összetett egyidejűséget, mint a franciáéban, a két háború időközében. E jelenség több okra vezethető vissza. Először is, 1918 után a francia írók - akár a többiek - lázas igyekezettel próbálták megmagyarázni maguknak és olvasóiknak, hogyan történhetett meg velük az, amin átestek, milyen eredői voltak és milyen következményei lehetnek? E felfokozott közlési vágy ismert és érthető tünet minden súlyosabb csapás másnapján: valószínűleg ez jelentkezik majd a mostani események lezárultával is. Mihelyt elmúlt a vész, az emberek megtapogatják tagjaikat, kijönnek az utcára, csodálkoznak, hogy minden valószínűség ellenére épségben maradtak és megfogadják, hogy jobb útra térnek. Az írók, minthogy nem egészen, vagy nem csak emberek, ugyanezt teszik s egyúttal kettőzött hévvel esnek neki a papirosnak. Az egész folyamatot felületesen az „életöröm megnyilvánulásának" hívják.