Pascal orvos [antikvár]

Részlet a könyvből: Az izzó, juliusi délután tikkasztó hőségében mély nyugalom borúlt a teremre, melynek redőnyei gondosan le voltak eresztve. Három ablakán csak egypár sugárkéve osonhatott be az ó faredőnyök apró hasadékain. Ez árnyasság közepette oly kellemes, jóleső világosság ömlött el a tárgyakon, mely gyengéd, szétszóródó fényben förösztött meg mindent. A bénitó forróság ellenére is még benn aránylag hüvös volt, mig künn a napsugarak csakhogy fel nem gyujtották a kastély homlokzatát. Pascal az ablakkal szemben, szekrénye előtt állva, jegyzetet keresett. E hatalmas, erős és izléses vasalásu, faragott tölgyfából készült szekrény a mult századból való volt. Igy tárva-nyitva, deszka-polczainak mélyén, csodahalmaz kéziratot, papircsomagokat, okmányokat tárt elő, majdnem túláradó, zagyva összevisszaságban. Idestova már harmincz év óta ide dobta be Pascal orvos teleirott papirlapjait, az öröklődés tanáról irt munkájából. A picziny jegyzetektől kezdve, a sűrűn teleirt ivekig, mely utóbbiak már kereken meg is voltak szövegezve. Ám a keresés nem ment oly könnyen. Türelmesen kutatott tovább, mig végre meglelte, a mit keresett és mosoly vonult át arcán.