Quo vadis? [antikvár]

Részlet a kötetből: "Petronius ugy déltájban ébredt föl, s mint rendesen, most is bágyadt volt: tegnap este ő is olt dözsölt a dáridón, Nero palotájában... Egy idő óta az egészsége nem a legjobb volt, s mindig fáradtan ébredt föl. De a reggeli fürdő és a jótékony massage gyorsabb pezsgésbe hozta lassan keringő vérét, s annyira visszaadta a teste erejét és rugalmasságát, hogy mikor kilépett az oleotechiumból (ez volt a fürdő utolsó fülkéje), egészen ujjá született: a szemei ragyogtak, az arca csapa élet volt, ugy hogy még a délceg, daliás Otho sem versenyezhetett vele. Ezért is nevezték el „az elegáncia mesterének". ...Másnap tehát, a tivornya után, - amelyen Néróval, Lucanusszal és Senecával arról vitatkozott, hogy van-e a nőknek is lelkük, - kényelmesen hevert a hófehér, egyptomi byssuss-szal leterített padon, mialatt két izmos fürdő-szolga, mintha gyúrt, dagasztott volna, olajos kézzel nyomkodta testét, izmait. Petronius behunyta a szemeit és türelmesen várta, hogy a laconicum langyos levegője átjárja testét, s a fürdő-szolgák munkája megszüntesse bágyadtságát. Végre fölnyitotta szemeit és megszólalt. Azt kérdezte, milyen idő van, s hogy Idomeneus, az aranymives, elhozta-e azokat a gyöngyöket, melyeket megrendelt nála. Azt felelték neki, hogy az idő fölséges, enyhe szellő fuj az Albán hegyek felől, s hogy az aranymives még nem volt ott."