Tátrai tüzek [antikvár]

Részlet a könyvből: "Bereci Szamó és én régi cimborák vagyunk. Mindössze annyi közöttünk a különbség, hogy gúnyám jobb mint az övé és hogy én a faluban lakom, Szamó meg a hegyekben. Mert hegyi vadász, valójában erdész, de a maga vadásza. Hiszen a Dolina, ismeritek, fenét se ér. Boróka van rajta, meg cirbolyafenyő; olyan magasan emelkedik a többi hegy fölé, hogy az erdő, a tölgy, meg a luc már sehogyan sem akar felmászni az oldalára. A járás odatette fel Bereci Szamót erdésznek, hogy lesse a boróka és a cirbolya növekedését, meg figyelje azt, hátha csoda történik: egyszer csak meggondolja a fenyves és mégis utat tör magának a köves rengetegben. Van egy kunyhója, amely nem sokban különbözik a pakulárokétól, a kunyhóban két fekhely, egy szabadtűzhely, felette kondér az ágason és egy-két gúnya, juhbőrből készült ködmön az akasztókon. Mindezeken felül pedig - túróillat és avasszalonna szaga a kunyhó falai között... Bereci Szamó egyébként vidám legény, úgy köszönti Isten minden egyes napját, mintha ünnep lenne az. Mintha mindig terített asztal várná és a falubeli rokonok nem azon panaszkodnának, ha hetenként egyszer lejön a hegyről, hogy kevés a málé, a tej meg éppen hiányzik. Holott a gyerekeknek tej kell! És Szamó rokonságában, akár a többi falusi családban, annyi a gyerek, mint odaát a Lubin túl, Neviczkey nagyságosnak a zergekampó a díszes kastély még díszesebb falán."