Zöld hegyek balladája [antikvár]

Részlet a könyvből: Skuteczky Pál szerkesztő, a város házasulandó fiatalembereinek egyike, elgondolkozva kavargatta feketéjét a járdára helyezett kávéházi asztalon. Mélyen süllyedt gondolataiba, mint mondani szokta: szívét májusi érzelmek dagasztják, gondjai azonban decemberiek. De ezt csak szólásmondáskép szavalgatta, mert lapszerkesztőtől - aki a jogi doktorság diplomáját egyelőre a fiókjában elrejtve tartja - eredeti mondásokat s érdekes megállapításokat vár a közvélemény. Az igazság talán valahol középútról lengette zászlaját Skuteczky felé: a májusi érzelmek hiánytalanul jelentkeztek idén is, a decemberi gond pedig csak szóvirág volt. Miért ne? Innen, a kávéházi muskátlik mögül a világ nem is látszott olyan csúnyának s visszataszítónak. A hegyekről lesuhanó májusi szellő vidáman borzolgatta az akácfák apró leveleit, megrázogatta a boltok ajtajaiban kifüggesztett ruhákat, bádogedényeket, kíváncsian végigfutotta a rikkancs újságjait, aztán eltűnt a mellékutcák táján. A boltok kitárt ajtajaiban párosával unatkoztak a kereskedők, mindig a napos oldalon vitatták meg az üzletmenetet, a válságot s a magas politikát, csendes napokon ők emelték a vásári forgalmat, ide-oda cikázván a kirakatok között. A sima úttesten olykor végigkopogott egy szakasz katona, vagy egy autó sikongatott ijesztően, mintha sürgős lenne a dolga, néha térdnadrágos, hátizsákos, fáradt német diák ballagott csendesen, figyelő szeme sugarát a nevezetes látnivalókra tűzvén, végül rekedt s érthetetlen dörmögéssel állott meg az üzletek ajtajaiban, vagy a kávéházi asztalok előtt, hogy útjának folytatásához - Konstantinápolyba szándékszik, tanulmányai kibővítése végett - néhány koronát kérjen, fénykép és autogramm ellenében.