Bővebb ismertető
1.
A tüdeje úgy égett, mintha nem is oxigént szívna be, hanem a fojtogató vörös port, amelyet felkavart minden lépésével. Azokkal a lépésekkel, amelyek nem vitték sehova. Az isten háta mögött volt, ahol alacsony ágak nyúltak utána, hogy letépjék róla a húst, és örökre ott marasztalják szoros ölelésükben.
Csaknem sikerült is, de ő megszökött, és most futott, hogy mentse a bőrét. Micsoda elcsépelt frázis, sosem hitte volna, hogy egyszer meg kell tudnia, mit jelent. Mintha már nem is élne. A fogság megsemmisítő félelme fölemésztette, külön erőfeszítést követelt minden lépés, minden sziklamászás, minden eliramodás fától fáig. Visszazuhant az állati sorba, a túlélés elemi ösztöne hajtotta, mindent a szerint osztályozott, hogy veszélyes vagy biztonságos.
A könyörtelen nap hosszú ujjai benyúltak a fák közé, felperzselték a talajt, fényfoltokat rajzoltak a földre, de nem mutatták meg a szabadság ragyogó ösvényét. Fák és sziklák, majd újra fák és rohadt sziklák! Fogalma sem volt, hogy a civilizáció felé tart-e, vagy még mélyebbre a pusztában.
Megkerült egy újabb sziklát, amély áthevült a napon, a lábikrája görcsölt, mintha még mindig feszülne a bi-