A vér hercegnője [antikvár]

1 börtön erősen emlékeztetett Anasztácija gyermekkorának várbörtöneire: sötét volt és nedves, masszív kőfalai mocskot és nyomorúságot izzadtak magukból. Vér volt körülötte, érezte, ahogy ráncigálja a kicsorbult kő lépcsőfokoktól, egészen a fáklyáktól megfeketedett falakig; folyamatosan jelenlevő árnyként lebegett a tudata peremén. Olyan kevésen múlna — elég lenne az akaratereje egyetlen villanása -, hogy az irányítása alá vonjon mindent. A gondolatra Ana szorosabban markolta kesztyűs kezével csuklyája kopott szőrmeszegélyét, és a figyelmét ismét megragadta a semmit sem sejtő őr, aki pár lépéssel előtte haladt. A férfi variski bikabőrből varrt csizmája csattogott a sima, éles szélű fokokon, és ha Ana erősebben hegyezte a fülét, még az aranylevelek halk csilingelését is hallotta a férfi zsebében, amikkel megvesztegette. Ana ezúttal nem rab volt, hanem a férfi ügyfele, és a pénzérmék édes zörgése folyamatosan arra emlékeztette, hogy az őr - egyelőre legalábbis - az ő oldalán állt. A reszkető fáklyafény mégis a falakra vetítette az őr árnyékát, így nem lehetett ezt a helyet másnak, mint Ana lidérces álmai szövedékének látni, és hallani a vele járó suttogásokat. Szörnyeteg. Gyilkos. Papa bizonyára azt mondta volna, hogy ezt a helyet démonok lakják, hiszen itt tartják fogva a legelvetemültebb embe-