Dóczi Lajos költeményei [antikvár]

Egy évvel ezelőtt egyik írótársam zavarba ejtett azon kérésével, hogy írjak előszót az ő verseihez és ajánljam költeményeit a magyar olvasók figyelmébe. Még nagyobb zavarban vagyok ma, mikor arról van szó, hogy saját költeményeim első kötetét magam ajánljam a tisztelt közönségnek. Mert aránylag könnyű dolog, azt mondani, hogy: "Van szerencsém, bemutatni X. Y. urat, a ki jó barátom és kiválóan tehetséges ember." De bezzeg nehéz, kellő szerénységgel, - de méltósággal is - önmagát mutatni be, hogy: "Én Y. Z. vagyok, a ki nagyon gyöngye legénynek tartom magamat minden tekintetben, de igen zokon venném, ha Uraságod ezen nézetemben osztozni találna." hanem akármily kényes a ceremónia, mégis át kell rajta esnem, mert egyszerűen illetlen volna, szó nélkül kopogtatnom be a közönségnél egy oly kötettel, mely az olvasók különös elnézésére több tekintetben rászorúlt. E kötetben azon jóakaróim, kik a szerző iránt eddig is némi érdeklődéssel viseltettek, kevés új dolgot fognak találni; viszont azok is, kik még verset tőlem nem olvastak, csudálkozni fognak rajta, hogy a nem igen vaskos kötet harmadrészben műfordításokból áll.