Magyar Ars Poetica [antikvár]

Magyar Ars Poetica - ez gyűjteményünk címe. Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy jogos-e vagy sem ez a címadás, már ott is vagyunk a problémakör közepében. Talán nincs a miénken kívül még egy irodalom, melyben oly kevés költemény hordozná homlokán a büszke címet: ars poetica. S mintha ars poeticát író kevés költőnk is fügét akarna mutatni a filológiának: a költészet művészetének tanszerű taglalása helyett találkozunk ezekben a költeményekben írói hitvallásokkal, az emberi magatartás normáival, ars politicával, s alig-alig jut figyelem a címben jelzett tárgykörre, az ars poeticára. Sőt! Legjobbjainknál mintha harci vágásokkal indulna a vers az iskolamesteri szabályosság, a műfaj-hagyományok ellen, szinte profanizálva magát a műfajt: "Költő vagyok - mit érdekelne - engem a költészet maga?" - kezdi hetykén az ars poeticát József Attila; Petőfi meg egyenesen azzal büszkélkedik, lázadó daccal, hogy "Iskolai szabályoknak - Lelkem sosem engedett", s hogy ő a "korláttalan természet" vadvirága, azaz nem törvényszerű költő. Ebben a szentséges szentségtörésben is hatalmas társuk Ady Endre, aki Petőfitől tanulva, József Attilát is előlegezve vallja, hogy "Én voltam Úr, a Vers csak cifra szolga". [...] Néhány megjegyzést kell tennünk még erről a gyűjteményről. Munkánk célja nem az volt, hogy filológiai teljességre törekedve, szakmai kézikönyvet adjunk tudományos köröknek, hanem az, hogy egy gazdag anyagból válogatott gyűjteményt nyújtsunk elsősorban az érdeklődők, vers-szeretők szélesebb körének. Válogatásunkat három szempont vezette. Képet adni a magyar költők ars poeticájáról, költői hitvallásáról, lényegileg a fejlődés rendje szerint: kiemelni azokat a fejlődési pontokat, amelyeken az ars poetica önmagán túlmutató, mondhatni, történelmi jelentőségre tesz szert; s érzékeltetni a különféle álláspontok létezését, esetleg összecsapását is ott, ahol az valóban figyelmet érdemel. Arra törekedtünk, hogy a magyar ars poeticáknak jellegzetességei, irányai, típusai minél teljesebben szerepeljenek ebben a gyűjteményben, éppen ezért közöltük olykor kevésbé jelentős költők vallomásait is, de amelyek plasztikus képviselői egy-egy irányzatnak. Speciális tárgykörű antológiáról van itt szó, tehát nem az egyes költőktől közölt versek száma, hanem a versek súlya-jelentése vall rá igazán a költőre. Természetesen nem véletlen, hogy a nagy forradalmár költők életműve a leggazdagabb ars poeticákban, azoké, akik emberi harcnak fogták fel magát a versírást is. Tapasztalhatta az olvasó, hogy bőven közlünk ebben a gyűjteményben olyan költeményeket is, amelyek nem tekinthetők direkt-ars poeticának, de amelyek jellegzetes hordozói egy-egy kor vagy költő felfogásának (pl. Kölcsey vagy Vörösmarty versei). Ilyen meggondolások alapján kerültek be a gyűjteménybe vitatervek is, vagy például Karinthy Frigyes remek Szabolcska-paródiája.