Úton [antikvár]

Ha erdőben járok, csodát várok. Ha hegyen megyek, ha az Alföld homokja porlik lábam alatt... a város közepén... az élet peremén... mindig csodát várok.Első időkben az erdőtől, a hegyektől, a homoktól... vártam. A csodát. Rossz helyen keresgéltem. Valami sejtelem azt súgta: a forrás nem kívül van. Az erdő, a hegy, a madárdal, a vásár nyüzsgése addig is csoda volt számomra, ám akkor megértettem, hogy ezek nem nyilvánvaló csodák, hanem az ember bensőjében kinyíló virágok, melyek oly személyesek, hogy sem átadni, sem megmutatni másnak nem egyszerű feladat. Mert a csoda belül történik. Feltéve, hogy fogékonyak vagyunk a külvilág lélekmozdító benyomásaira.Tamás barátom verseiben sem a külsőségek szolgáltatják a csodát. Ne várj tehát Kedves Olvasó sziporkázó rímeket, precízen ritmizáló szótagszámokat. A sorok közé kell olvasnod néha, mert a szabatosnak tűnő kifejezés mögött olykor szívmelengető, olykor gerincroppantó mély értelem bújik. Olvastam a szememmel, s értelmem sokszor hívta segítségül a szívet, hogy tisztán állhasson előttem némely gondolat.Ha a manapság kiadásra kerülő hihetetlen mennyiségű könyvet nézem, bizony elenyésző a hasonló kiadványok száma. Csak a Tejút behulló porában találok egy-két mennyet-poklot-csillagot megjárt tűzpróbás művet.