Az állatok csodálatos világa [antikvár]

Ha az ember közel jár hetvenedik évéhez, joga van, hogy magáról is beszéljen. Hét évtized alatt oly sok változáson ment keresztül az emberiség, ilyen hosszú idő lefolyásában annyi mindent lehet látni, tapasztalni, az embert oly sok csalódás éri vagy, más szóval, oly sokat tanul, hogy nagyon használhat a fiatalabbaknak, ha elmondja tapasztalatait. Főkép ha természetbúvár és sok évtizeden keresztül vizsgálhatta a világot és ha olyan szerencsés helyzetben volt, hogy úgyszólván az egész világot, Európa csaknem minden országát, a földkerekség minden világrészét megismerte. Ha nemcsak hazájának minden vidékét ismeri, hanem évtizedekig vizsgálgatta a tenger életét, ismeri a meleg égöv őserdeit, az alpesi hegyek természetét, a nagy sivatagokat meg pusztákat, az északi vidékek zord veszélyeit, a földi paradicsomok szépségeit, ha megismerkedett minden népfajtával, tanulmányozta a kőzeteket, a növényeket és állatokat, ha belemélyedt nagyítóüvegével a láthatatlan csodák világába, látta a föld minden nagy és híres múzeumát és tudományos intézetét, ha minderről több mint ötven könyvet írt és sok száz előadást tartott. Nagyon érdekes, hogy ha az ember sokat tanul, akkor nagyon könnyen elveszti a közel eső és természetes fogalmakat és akkor más ember jobban tudja visszavezetni az igazi útra. Így jártam én is. Egy jó barátom azt mondta nekem a minap : - Érdekes, hogy ön, tisztelt barátom, sok hasznos könyvet adott ugyan nekünk, de mégsem írta meg azokat, melyekhez igazán ért. És mikor erre felfigyeltem, így magyarázgatta szavait: - Most, mikor már igazán ismeri a természetet, az embereket, az egész földet, mikor több mint ötven évig spekulált és filozofált, most kellene megírnia az állatok meg a növények természetrajzát, nem ahogy azt mások kifürkészték, hanem ahogy ön tapasztalta és megismerte.