Móricz Zsigmond (1879-1942) a legnagyobb magyar írók egyike. Prózairodalmunk talán legmarkánsabb, legerőteljesebb vonulatának, a realizmusnak halhatatlan képviselője: a valóságról írt valóságszerűen - a legmagasabb művészi szinten. Fő témája saját élete és kora volt. Ha nem saját korából merítette témáját, akkor is a jelen magyarságához kívánt szólni. Műveinek aktualitása mindig érvényes: mára eltűnt világokat érdekesen és szinte tökéletes alkotói minőséggel örökített meg. A minőség pedig mindig időszerű! S mindig időszerű a művek alapvető emberi problémája is: szenvedés, bánat, öröm, gazdagság, szegénység, férfi és nő viszonya, törekvések és azok csődje vagy éppen sikere. Írásaiban ugyanakkor a magyar valóság olyan hatalmas szeletét mutatta föl - elsősorban paraszti és az ,,úri" világból - amely kivételes irodalmunkban. Ez a válogatás az alábbi rövidebb írásokat tartalmazza a szerzőtől:Fillentő; Csitt-csatt; Ki szép, ki jó; Lábnyomok a porban;Füstifecskék; A birkaitató válú; A nihilista; Égi madár; Aki úr, az úr!; A macska; Kis Samu Jóska; Új földesurak; A szentjakabi iskola; Virágnyílás; Riport a pesti gyermekről; A füttyös kisfiú; Magyar költő dicsősége; A vaskereszt; Ebéd ; Első nap az iskolában; Szombat este; A nyáj és pásztora; Disznótor; Az úr a tornácon; Ami megérthetetlen; Kis falvak, nagy bajok; Isten báránykái; Február, hol a nyár?; Tyúkleves; A kis fecskék táplálják a családot; Kép a sárrétről; A Hármas-Körös egyszerű tragédiája; Kaszások a fák alatt; Gyerektelenek; Kapitalista a tanyán; Levél a dajkához; Az Ormánság kincse a gyermek; A világ végén már szép és jó; A hortobágy tavaszi lélegzete; Judith és Eszter; A tűznek nem szabad kialudni; Giotto és Rafael; Esőleső társaság; Pityu és Bodri; A kondás legszennyesebb inge; Egyszer jóllakni; Kiserdei angyalok; Árverés a nádason; Csibe színházban volt; Barbárok; Csata; Hét krajcár; Szegény emberek; Sustorgós, ropogós tafotában;Tragédia; Mese a zöld füvön