Gyémántszilárdság [eKönyv: epub, mobi, pdf]

Kéri László elemzése a szerzőtől megszokott alapossággal vizsgálja az Orbán-kormány hatalomra kerülése óta eltelt időszakot. A politológos rendkívül nagy apparátussal feldolgozza a legkülönbözőbb politikai irányzatok képviselői által írt kommentárokat. Könyvének olvasója tiszta képet kap arról, miképpen látja a magyar politikai elemzők elitje az elmúlt időszakot. Ez a fajta nyitottság a különböző vélemények iránt, ez a fajta összegzésre való törekvés teszi értékes munkává a Gránitszilárdságot. A könyvet lapozó felteszi magának a kérdést: Kéri segítsége nélkül hogyan lenne képes megismerni az elmúlt másfél-két évvel kapcsolatos politikai véleményeket.  Részlet a könyvből ...minden valamire való Fidesz-vezető 2010 májusa óta százszor elmondta, hogy érte, ezért a középosztályért, az ő megteremtéséért történik minden. Minta társadalmi nagycsoportokat is zavartalanul lehetne teremteni felülről, kormányzati eszközökkel. Nem az a baj, hogy egy politikus ebben hisz, hanem az, ha annyira komolyan veszi ebbéli hitét, hogy minden egyéb kormányzati eszközrendszert alárendel ennek az erőszakos társadalomátalakítási kísérletnek. A vége - s ez az, amit Lengyel (László) oly plasztikusan fogalmazott meg - nem is lehet más, mint az erőszakos minták terjesztése állami/kormányzati segítséggel. A célok és az eszközök között tátongó szakadékot pedig tartósan nem lehet áthidalni a dagályos ideológiák ráolvasásszerű hajtogatásával. Előbb-utóbb lelepleződik a szándékok és a valóságban realizált folyamatok közötti eltérés, s ezen nem segít, ha rendre megpróbálják a legszebb szándékokat már elért eredményekként feltüntetni. A következmény szükségképpen kettős beszéd lesz. Nemcsak külföldön, itthon is. Ha az eddig bemutatott részelemeket egybegondoljuk, a politikai kultúra egészére nézve meglehetősen sarkos következtetésekre juthatunk. Az első két év fejleményeinek lényege e téren: egy - eredetileg jól körülhatárolható - szubkultúra a kétharmados közhatalmi felhatalmazás következtében feljogosítva érzi magát arra, hogy a maga szubkulturális keretei közül kilépve az egész magyar társadalom általános érvényű, hivatalos kultúrájává avassa önmagát. Mindez az 1989 óta lezajlott társadalmi, politikai, történelmi változások tragikus félreértelmezéséről tanúskodó szándék. Ama nagyon kevés pozitívumok egyike, amit e társadalom a rendszerváltozás hosszú éveitől elfogadott, éppen a kulturális sokszínűség természetességének elfogadása volt. Egyáltalán nem volt tömegigény arra, hogy az ezerféle arcot, értékrendet, örökséget magáénak valló magyar társadalom tarka világára megint egy zárt politikai csoportalakzat telepedjen. Még a Fideszre szavazó milliók sorában sem. Már csak azért sem, mert belül ők is hihetetlenül sokféle kulturális orientációt követő csoportok sokaságából álltak össze véletlenül egyetlen politikai tömbbé - alkalmilag, 2010 tavaszán. De nem azért, hogy négy éven át egy zárt szubkultúra szektaigényeinek szótlan asszisztenseiként viselkedjenek. A Fidesz irányítói ezt az ellentmondást szemmel láthatóan nem értik, ezért az első két év gyakorlata egyre halmozódóan telítődik olyan jellegű - egyébiránt teljességgel fölösleges - konfliktusok tömegével, amelynek kormányzati hozadéka nulla, de az érte fizetendő bizalomvesztés igen nagy. S többnyire visszafordíthatatlan jellegű tendenciákat útjára indító folyamat.