Bővebb ismertető
Végtelen szomorú szívvel olvasom, hallom itt is, ott is, hogy lám-lám milyen rossz világban élünk! Fiatalok, nyugdíjas idősek, nagyon sokan, mindenféle rendű, rangú ember veszi a bátorságot, hogy ezt az egész világot, úgy ahogyan van, tudósokkal, művészekkel, államférfiakkal, egyházakkal mindenestől egy kalap alá véve summásan leszólják, mocskolják, ócsárolják. És döbbenten látom, hogy minderre szinte mindenki bólogat, hogy valóban ez az egész világ úgy, ahogyan van rossz, korrupt, mocskos, elvetni való! Az emberek szinte versenyeznek, hogy ki tud több rosszat mondani a másikról, a világunk minden egyes milliméteréről, jelenről, múltról, jövőről egyaránt! Feltúrják a pöcegödröket, évszázadok távlatából is elé bányásszák a legkisebb rosszat is, hogy azt az ünnepi asztalra téve mindenkinek elvegyék az étvágyát, a kedvét az élettől, az alkotó, becsületes munkától. Kedves testvéreim ez a sok siránkozás, leszólás, mocskolódás a gonosz lélek hangja! A mindent tagadó, Isten művét ócsárló Sátán adja a világot szidó ember szájába ezt a hangot, és sajnos ők gondolkodás nélkül fújják az éktelen hamis szöveget! A gonosznak nem volt jó a kezdet kezdetétől semmi, nem volt jó az Éden, nem volt elég jó a virágvasárnapon Jeruzsálembe bevonuló Jézus Krisztus. Neki soha semmi nem is lesz elég jó Isten szép ajándékaiból, mert ő a lázadó, az ócsárló, a mindig és mindent tagadó. Az ördög, sajnos munkáját oly eredményesen végzi, hogy nagyon sokan világvégi hangulatban tengetik életüket, önként vállalt semmittevésben várják az összeomlást, a tétlen elégedetlenkedésben, meddő siránkozásban való megsemmisülést, egyszóval a teremtő Isten kudarcát. Én hiszek ebben a csodálatos világban! A kötetet Karikó Éva állította össze. Fotók: Váradi Levente.
Böjte Csaba (Kolozsvár, 1959. január 24. –) ferences rendi szerzetes, a Dévai SzentFerenc Alapítvány alapítója. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása.
Böjte Csaba civilként autóvillamossági szerelőnek tanult, majd miután ezt a szakmáját feladta, egy évig élt és dolgozott bányászként a Hargitán. Ezzel a döntéssel, akaraterejét próbára téve, lelkiekben már a papi pályára készült.
Édesapja költő volt, s egy verse miatt a Ceausescu-rezsim bírósága hét évi börtönre ítélte, ahonnan négy és fél év múlva szabadult. A börtönben elszenvedett kínzások és egyéb megpróbáltatások következtében szabadulása után másfél hónappal meghalt. Csabának ez alapvető momentum volt annak megértésében, hogy a baj nem az emberben, hanem a tudatlanságban lakozik. Ennek hatására döntötte el, hogy pap lesz.
A ferences rendbe még a Ceausescu-diktatúra alatt, 1982-ben jelentkezett, a legnagyobb titokban. Tanulmányait Gyulafehérváron és Esztergomban végezte, mielőtt 1989-ben pappá szentelték.Több helyen eltöltött papi szolgálata után 1992-ben Dévára helyezték, ahol jelentős fordulatot vett az élete. Oltalmába fogadott néhány utcagyereket, és a lakatot leverve az elhagyott és évtizedek óta üresen álló ferences kolostorba költöztek. A román hatóságok ellenezték ezt a lépését, és többször felszólították az épület elhagyására. Böjte atya válasza az volt, hogy a gyerekeket rakják az utcára a rendőrök. Ez nem történt meg.Az árvákat befogadó ferences rendi szerzetesnek hamar híre ment Déván. Mára tevékenységét elismerik egész Erdélyben, Romániában és Magyarországon is. Az alapvető életfeltételeken kívül (ruha, étel, stb.) taníttatásukkal is foglalkozik, melybe vallási és erkölcsi nevelésük is beletartozik.