Dreher-szimfónia - Komlótól a koronáig / Családregény négy tételben

Iglódi Csaba a Dreher család négy generációjának sorsáról mesél kétszáz évet átölelő családregényében. És még mennyi mindenről szól ez a road movie, ami egy olyan korból indul, amikortól még éppen száz évet kellett várni az első filmszínház megnyitására, de szinte a jelenünkig nyújtózik...

"Ami rajtam múlik, az rajtam nem múlhat." - Dreher Anton hitvallása állhatna akár a családi címeren is, annyira végigkíséri utódait.
A fő szálat ugyan négy férfi sorsa szövi és köti a jelenig. A tehetség, a kitartás és a szerencse mágikus háromszögének a felejtés ellen íródott regénye ez, tradícióról és innovációról. Meg persze asszonyokról, egy férfiak uralta régi világban, akik nevét ugyan kisebb betűvel jegyzik fel az évkönyvek, de hatásuk maghatározóbb, mint a vérzivataros évszázadok összes kataklizmája.

A családregény mesél arról is, hogy miként építette fel - egymás után uralkodva, de az elődök gazdag hagyatékára támaszkodva - különleges világát az Alapítót követő Sörkirály, az örökébe lépő Innovátor, és az önhibáján kívül vesztessé lett Egyesítő.

Iglódi Csaba gondosan gyűjtötte és gyúrta regényébe az olyan, eddig talán kevésbé ismert tényeket, mint hogy a család nevéhez fűződik a bécsi láger sör kifejlesztése, az első közép-európai gőzgép üzembe helyezése, ugyanitt az automobilizmus felvirágoztatása, az angol mintán alapuló versenylótenyésztés meghonosítása otthon, majd a martonvásári Brunszvik-kastély felújítása, és természetesen a kőbányai Dreher Sörgyár alapítása már itthon.
Főszereplőink főzdéből gyárat fejlesztettek, és a termelés mellett az alapanyaggal szolgáló mezőgazdaságban és a fogyasztókat maguk mellé állító kereskedelemben is terjeszkedni tudtak. Négy mai országban is jelen voltak, hiszen Bécs mellett Triesztben, a csehországi Michelobban és a Pest melletti Steinbruchban, azaz Kőbányán is megvetették a lábukat.

A tények azonban csak a kiindulópontként szolgálnak a Dreher-szimfóniában.
Az üzletet átszövi az élet, az írói fantázia további színeket és ízeket csempész az amúgy is kalandos sorsokba. Iglódi Csaba értő tolmácsolásában megelevenedik a napóleoni háborúk utáni Bécs belvárosa, inasként követve egyik hősünket elutazunk Európa fontos központjaiba, és eljutunk Angliába is, ahol az ipari kémkedéstől sem riadunk vissza. Utunk során feltűnnek a kor hírességei: zeneszerzők, színésznők, különféle hercegek és grófok, valamint úri- és névtelen lányok a félvilágból.
Eldönthetetlen, hogy melyik valós alak közülük, s ki csupán az alkotó képzelet szüleménye.

Bár történelmi utazáson veszünk részt, a családi kötelékek örömei és keresztjei, a gyász, a szerelem és a hűség ma is, mindannyiunknak a zsigereiben ismert érzelmek, ezért is tudunk a szereplők igazi útitársai lenni olvasóként.

VALÓSÁGMORZSÁKBÓL ÉPÍTKEZNI – INTERJÚ IGLÓDI CSABÁVAL

2023. 06. 05.

Iglódi Csaba személyes vezetői tanácsadó, igazi „közösséges ember”, szeret és tud közösen gondolkozni másokkal, szerkezetekben és folyamatokban (is) lát. Volt újságíró, vezetett marketing- és kommunikációs ügynökséget, kiadóként jelentetett meg már könyvet, de a Dreher-szimfónia az első regénye.

A kicsit elcsúsz(tat)ott elsőkönyves debütálásoddal kapcsolatban egy recenzens ezt írta: „ez a gyémánt nem is csiszolatlan, csak talán eddig kagylónak hitte magát, és elrejtőzve nemesedett valami ember nem lakta vidéken.” Miért most, és miért pont a Dreher dinasztia története ihletett meg?

Arra a harminc évre gondolsz, ami eltelt azóta, hogy belevágtam az első próbálkozásba? Szerintem mindenki jobban járt, hogy időben abbahagytam… De félre a viccel! A jó bornak cégér ugyan nem, de idő biztosan kell. Amíg megérik, és – talán – már legjobb formájában mutatja magát. Mire megjön a bátorsága, és ki mer állni a közönség elé: kortyoljatok belém! Nagyon sokáig a színpad mögött éltem az életem, és a tanácsadói létemben ezt teszem ma is. Aztán éppen egy éve, Tomán Szabina könyve (Siker a mosoly mögött – Mutatom, hogyan csináld) kapcsán összesodort a véletlen Csapody Kingával, aki később a szerkesztőm, a barátom és elsőszámú kritikusom is lett. Az ő javaslata volt a családregény mint műfaj. Én akkoriban – a másik jósors! – ismerkedtem meg a Dreher márka, és így a névadó család történetével. A kettőt összekötni egyetlen pillanat műve volt. A könyv maga kicsit többet igényelt, éppen kilenc hónap kellett hozzá.

Nem mindennapos az sem, hogy egy családregénnyel mutatkozik be az ember az irodalmi életben. Fikció és a valóság milyen arányú kevercse ez a regény?

Ennek eldöntését az olvasókra bízom. Én persze pontosan tudom, hogy Kunigunde, a házasságszerző, Jenny Lutzer, az aranytorkú szoprán vagy a gyereklánynak is titokzatos Giselle Kirchenbank a valóság része vagy a képzeletem szülötte. De mit számít ez? Ahogyan az sem perdöntő, hogy valóban a bécsi Grand Hotel adott-e otthont egy kulcseseménynek, ahol ifjabb Johann Strauss vezényelte a Schnell Polkához az ütemet és dallamot adó, frakkba öltözött zenekart. Történhetett így, de eshetett másképpen is. Ez, persze, nem jelenti azt, hogy ne tanulmányoztam volna azt a rengeteg dokumentumot, amit a Dreher Múzeum a rendelkezésemre bocsátott, vagy ne töltöttem volna éjszakákat különféle online archívumokban és gyűjteményekben azért, hogy megtanuljam, milyen lehetett a bécsi lét akkor, amikor az első zsiráf érkezett a Császár városába; mit tanácsoltak a javasasszonyok meddő pároknak, hogy megérkezzen a gyermekáldás és rájöjjek arra, hogyan utazott egy frissen mestervizsgát tett inas keresztül-kasul a kontinensen. Beleköltöztem a valóságos Dreherek lehetséges gondolataiba, hogy megértsem: mennyit számít a vér szava; hogyan befolyásolja az örökölt mesterség az utódok boldogulását; mit tartottak az asszonyok szerepéről egy férfiakról szóló világban. Belehallgattam a beszélgetésükbe, amikor a magyarországi terjeszkedés került terítékre és drukkoltam, hogy a kisasszonyok megtalálják Beethoven kéznyomát a martonvásári kastély ősi fájának törzsébe vésve. A Dreher-szimfónia a képzelet műve és az emlékezés regénye. Kettő az egyben.

A könyv címébe is bekerült a szimfónia szó, hiszen a négy tétel szimbolizálja a négy generációt. Kitől mit tanultál, vagy melyik szereplő került különösen közel hozzád az írás közben?

Haladjunk sorban. Franz Antontól a kezdeményezés bátorságát. Fiától, Antaltól az újítás merészségét. A következő Antaltól azt, hogy az elődök által megfogalmazott tételt újra és újra bizonyítani kell. Neki fél évszázad adatott a Dreher-birodalom trónján, és minden évben megtette ezt. Jenőtől, aki a magyarországi üzlet vezetője volt, azt, hogy ha a sors összeesküszik is ellened, te mindig vedd fel a kesztyűt. Nincs az a csapás, amit a család védelmében és a család által védve ne lehetne elviselni.

A legtöbbeknek a sör és Kőbánya jut elsőként eszébe a Dreher családnevet meghallva, pedig lehetne Martonvásár és még számos termék is – likőr, tápszer, csoki – vagy a lótenyésztés, autóversenyzés. Neked az anyaggyűjtésnél volt nagyon nagy rácsodálkozásod?

A szöveg születésének minden egyes napja rácsodálkozás volt arra a hihetetlenül színes világra, ami lassan feledésbe megy. A tragikus sorsokat megkönnyeztem, a felemelő események felidézésekor büszkeség járt át. A legizgalmasabb talán mégis az volt, amikor egy végzetes balesetet kellett beillesztenem a regénybe. A valóságmorzsákból felépítettem egy eseménysort. Valóságos elemek keltek versenyre bennem a fikcióval, de jócskán az utóbbi javára billent el a mérleg. Néhány nappal később aztán, amikor éppen az Arcanum archívumát böngésztem, rátaláltam egy korabeli újságcikkre. Benne szinte szóról szóra úgy számoltak be a történtektől, ahogyan én a fantáziámat szabadjára engedve elképzeltem. Kis híján lefordultam a székről…

Rebesgetik, hogy az írásra is rá lehet szokni, hiánya függőséget okoz. Hogy érzed most, az első regény tényleg kapudrog?

Kapudrog – pontos kifejezés. A Dreher-szimfóniával beléptem egy ajtón, és már most azt érzem, hogy számtalan felfedezni való vár odabent. Vannak a regénynek olyan karakterei, amelyek a szöveg nyomdába adása óta is velem maradtak. Kísértenek. Az, hogy cicáznak és csak a bolondját járatják-e velem, vagy tisztességes és komoly szándékkal teszik-e, hamarosan kiderül. De rám köszönt sok-sok olyan valaha élt (üzleti) szereplő is – gyáros, kereskedő, feltaláló, rendőrfőnök – akikkel az anyaggyűjtés közben találkoztam. Beköltöztek a gondolataimba és olykor álmodok is velük. Ilyen lenne a regényélet?

Az interjút Csapody Kinga készítette

Líra Könyvklub