Bővebb ismertető
A magányosság korunk egyik jellemző és fájdalmas problémája. Nagy szenvedést jelent, ha egyedül vagyunk, miközben vágyakozunk egy társ után, aki megbecsül, mellettünk áll, akivel kölcsönösen számíthatunk egymásra. Egy család után, amelyben megélhetjük az elégedett, bensőséges összetartozás élményét.
Magányosak természetesen nemcsak akkor lehetünk, ha egyedül vagyunk, de társkapcsolatban élve is, amely azonban nem úgy alakul, ahogy reméltük.
Szerelmesek voltunk, lángolt köztünk a szenvedély - ma unatkozunk, elhidegültünk egymástól. A kezdeti időkben minden ment magától - most akkor sem, ha megfeszülünk. Egykor úgy éreztük, a társunk mindene vagyunk - most semmibe vesz, talán meg is csal. Azt hittük, vele könnyebb lesz az élet - most nehezebb, mint valaha. Hogyan történhetett ez velünk? Jó volna együtt leélni az életünket, miközben ez mind kevésbé látszik reális célnak - körülöttünk is egyre többen válnak.
Úgy tűnik - mint annyi minden más - válságban van a párkapcsolat és a család is. Mintha a nagyszüleinknek jobban ment volna mindez... Nekünk miért nem?
Hajdan megannyi külső erőforrás szilárdította meg és tartotta egyben a társkapcsolatokat. Ezek kényszert is jelentettek, de kétségkívül érdekeltté tették a házasfeleket, hogy megpróbáljanak együtt élni akár az elégedetlenségükkel együtt is, vagy igyekezzenek többet tenni az elégedettségükért. Mára a külső összetartó erők, főleg a külső kényszerítő hatások szinte teljesen megszűntek, ha tehát hosszú távon akarjuk megőrizni a kapcsolatunkat, szükségesnek látszik a belső kapaszkodók és erőforrások fölfedezése, kimunkálása.
A segítő szakma sokat tud arról, hogy nehéz helyzetekben hogyan cselekedhetünk hatékonyan a kapcsolatunkért, és miként kerülhetjük el a felesleges buktatókat. Ezek az információk, eszközök azonban nem élnek eléggé a köztudatban, miközben szükségünk lenne rájuk. Azzal a vággyal és céllal írtam meg ezt a könyvet, hogy akik szeretnének elégedett és tartós kapcsolatban élni, minél több hasznos információt és ösztönzést kaphassanak a megvalósításához, hiszen jóval több lehetőség áll rendelkezésünkre, mint gondolnánk!
Pál Ferenc, közismert nevén: Pálferi, (Budapest, 1966. június 29.) római katolikus pap, mentálhigiénés szakember, 1986 és 1989 között válogatott atléta.
Fiatalkorától aktív sportoló, a Budapesti Vasas főállású sportolója, válogatott kerettag volt. 1987-ben felnőtt magyar magasugró bajnok lett.
1996. június 15-én szentelték pappá Esztergomban. Szentelése után előbb káplánként szolgált Terézvárosban, majd Rákoskeresztúron, 2002-től pedig az óbudai Kövi Szűz Mária plébániatemplom lelkipásztora volt. 2011. augusztus 1-jétől az angyalföldi Szent Mihály-templom helyettes plébánosa. 2005-től a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet munkatársa.
Pál Ferenc papi pályafutásának kezdetétől tart heti rendszerességgel hittanórákat, előadásokat fiataloknak pszichológia, teológia és mentálhigiéné témakörében. Az előadások tematikája meglehetősen tág, érinti a spiritualitást és a társadalomtudományokat, a közösségi és családi konfliktusoktól, a személyes lelki egyensúly kérdésein és a párkapcsolati-házassági problémákon át a transzcendenciához fűződő kapcsolat problematikájáig terjed.
Az előadások 2000 őszén kezdődtek a Bartók Béla úton, egy bérelt teremben, majd 2001 – 2011 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán folytatódtak. 2011-től 2013-ig a Millenáris Teátruma, 2013 őszétől 2014. júniusig pedig a MOM Kulturális Központ adott otthont az előadásoknak.
2015 szeptemberétől napjainkig a Dürer Rendezvényközpont a keddi alkalmak helyszíne. Az előadások ingyenesen követhetőek az online élő közvetítésen keresztül is.
Pál Ferenc szerint katolikus pap léte ellenére fontos, hogy az előadások semlegesek legyenek: bárki részt vehet rajtuk, nem kell semmilyen vallási, ideológiai elvárásnak megfelelnie, elég a hallgató nyitottsága. Előadásaira jellemző egyrészt a strukturáltság és az érintett szakirodalom intenzív használata, másrészt a stand-up comedyből ismert közvetlen, gyakran csapongó, humoros történetek mesélésére is építő stílus. A heti előadások hallgatóinak száma 2011-re alkalmanként meghaladta az ezer főt, és a résztvevők körében spontán közösségszervezés kezdődött. A jelenséget a SOTE Mentálhigiéné Intézete szociológiai kutatás során vizsgálja.
A 2000-es évek második felétől kezdve több munkája megjelent nyomtatott formában. Az előadások első két évének anyaga mellett több kötetet publikált, valamint számtalan pszichológiai témájú kiadvány társszerzője volt.