Árral szemben. A felvilágosodás kori erdélyi magyar értelmiség ethosza

Magunkból jószerével csak az igyekezetet és a jó szándékot adtuk. Ami ezen túl van, azt örökségül kaptuk, hogy okosan sáfárkodjunk vele.
Hűvös könyvtárak patinás polcain szemlélődve örömmel tapasztaltuk, hány kiváló elme fordult szomjú-kíváncsian múltunk felé, és hagyta ott kézjegyét a felvilágosodás korának küzdelmeit búvárkodva. Hány elkötelezett alkotó szellem birkózott ugyanazzal a kérdéskomplexummal, hogy ki-ki a maga személyiségén átszűrve számoljon be a tapasztaltakról.
Mi pedig innen is, onnan is, kitől mit és mennyi gyöngyszemet felcsipegetve, a mozaikkockák temérdekével feltarisznyálva igyekeztünk megrajzolni e küzdelmes kor arculatát, saját szemléletmódunkat is beleszőve.
Nos, ezt az (erdélyi) magyar felvilágosodásról kialakított képet mutatjuk be alább, felvillantva egyszersmind a korabeli kiválóságok erkölcsi habitusát is. Okulásul mai magunknak és a maradéknak.
És miközben ezeknek az egykori faktumoknak az értelmezésén töprengtünk, az az érzésünk támadt: minthogyha a történelem ismételné önmagát. Mintha a magyarság történelme egy véghetetlen küzdelem volna, benne az örök újrakezdők hitével és erejével. Mi ez, ha nem már-már sziszifuszi sors...?