Bővebb ismertető
A gasztronómia iránt érdeklődők számára bizonyára ismerős Juhani Nagy János író, újságíró neve, hiszen ez már sokadik olyan könyve, ami olvasóját tartalmas és kalandos utazásra hívja az ízek világába. És nemcsak az ízek világába! A Világasztal, ahogy alcíme is jelzi, rengeteg receptet tartalmaz, mégis jóval több egy szakácskönyvnél.
Bebarangolja az étkezés kultúrhistóriájának egy-egy érdekes fejezetét, négy kontinens népeinek, országainak lábasába kukkant bele szenvedélyes kíváncsisággal, a jelen és a múlt történeteivel fűszerezve a különleges, olykor egzotikus, de a mai magyar konyhában is elkészíthető ételeket.
Olvasható ez a könyv novelláskötetként, útikönyvként, ismeretterjesztő műként és szakácskönyvként. De nem érdemes kategorizálni - mert ez egy olyan könyv, ami kedvet csinál ahhoz, hogy felfrissítsük a megszokott menüsort, meglepjük valamivel a családot - vagy éppen újra közösen találjuk ki, legközelebb mivel varázsoljuk világasztallá az étkezőnket.
Milyen is ez a "receptregény"?Juhani Nagy János Világasztal című könyve valójában egy gasztronómiai utazás. A szerző bejárta a helyeket, amikről ír, kóstolta az ételeket, amelyeknek felidézi az ízét - és lehetőséget teremt minden olvasója számára, hogy mindezt átélje a saját otthonában.
Három a könyv öt fő fejezete közül különböző földrészeken barangol. De nem mechanikusan országról országra, csak földrajzi szempontok szerint! Megismertet például a norvég vagy a japán konyha rejtelmeivel, az amerikai gasztronómiai kultúra változásaival, Tunézia "szerelmes" főztjeivel - de külön szól például a szláv levesekről vagy a piláf számos variációjáról. Érdekes, olvasmányos utazások ezek, amelyek szó szerint ízelítőt nyújtanak szokásokból, történelemből. Tekinthető ez tehát egyfajta kulináris útleírás-gyűjteménynek. Az elbeszéléseket ugyanakkor számos, összesen 150 recept gazdagítja. Méghozzá olyanok, amelyek nincsenek kilúgozva, hozzáigazítva a hazai szokásokhoz, napjaink divatjához - mégis elkészíthetők minden magyar konyhában, hiszen a hozzávalók idehaza is kaphatók.
Két fejezetben pedig témába vágó érdekességeket, különlegességeket, háttérinformációkat tálal - szintén olvasmányos módon -, de azért ezekben is találni recepteket. Így például az egyik fejezet Konyhakronológia az újkőkortól 2003-ig, de olvashatunk itt az ételek és az irodalom kapcsolatáról, arról, hogy valójában mi mindent megeszünk, a kaviár, a szarvasgomba rejtelmeiről, és strucchús várható karrierjéről, karácsonyi és reggeliző szokásokról vagy a japán teaszertartásról is.
A könyv érdekes olvasmány gourmand-oknak, azoknak, akik egyszerűen szeretik a hasukat, akik szeretnek utazni - tehát mindenkinek, akik nyitottak a világ és az újdonságok felé.
A könyvet Gulay István, a Magyar Konyha most leköszönt főszerkesztője és Bächer Iván író ajánlja az olvasók figyelmébe.
Ízelítő a Világasztal fejezeteiből:- Aperitif a világasztalhoz: gasztronómiai "leg"-ek, az evés az irodalomban, malac vagy ínyenc, aki szürcsöl?, reggelik és karácsonyok világszerte, egy rémtörténet arról, miket eszünk, és egy kis konyhakronológia az újkőkortól a XXI. századig
- Óvilági konyhák: Európa nagyanyáink legkülönbözőbb derelyéitől a paella-variációkig (többek között) a szláv leveseken, a baszk különlegességeken, a linzer és ischler változatain és a skandináv halas ételeken át, egy kis ír kávéval leöblítve.
- Keleti ízvilág: Ázsia, indulva a török kebabtól és baklavától, azután piláfok zöldséggel és különböző húsokkal, kaukázusi és kantoni konyha, kínai csirkemódi, édes-savanyú variációk, keleti édességek, thai ízek, és tofu salátának, desszertnek.
- Kóstoló Afrikából és az Újvilágból: harissa és kuszkusz Tunéziából, vaníliafagyi a forró Madagaszkárról, egytálétel az ízletes és laktató latin konyhából - és persze a mindenhol otthonos ceviche, a hódító "pulykanap", és az őszibarack államának ízei.
- Világkarrierek - és titkok: ott kenyér, itt köret: a rizs. Vajon meghódítja-e a világot a strucchús, mit kell tudni az aranyárban mért szarvasgombáról, milyen és meddig lesz még igazán jó kaviár, hogy változott meg az amerikai ízlés, milyen egy japán teaszertartás, és mit ettek Illésék a talán utolsó közös vacsorán?