A PÉCSI PAPNEVELŐ INTÉZET URADALMA Tájhasználat és gazdálkodás (1736-1875)

A pécsi klérus 1703-ban I. Lipóttól új adományozás címén kapta meg a birtokait, hogy annak jövedelmén egyenlő arányban osztozzék a püspök, a káptalan, a székesegyház és a felállítandó papnövelde. Nesselrode Ferenc pécsi püspök azonban a közös birtoklás megszüntetésére és a birtoknak a felsorolt intézmények közti felosztására törekedett. A birtokfelosztási per 1736-ban ért véget, ekkor alakultak ki az önálló birtokok. A Papnevelő Intézet birtoka két eltérő földrajzi környezetű, adottságú területet foglalt magában: a Baranyai-dombságon elhelyezkedő, mérsékelten meleg és nedves, termékeny talajjal rendelkező Alsó-kerületet és a Mecsek-háton elterülő, nedves, hűvös hegyvidéki jellegű, soványabb talajjal rendelkező Felső-kerületet, amelyek táji jellemzőiben az azonos gazdasági irányítás különböző változásokat idézett elő.
A pécsi klérus birtokait felosztó egyezség értelmében az uradalom jövedelmét a felállítandó Papnevelő Intézet felépítésére és fenntartására, vagyis a tanárok fizetésére és a növendékek ellátására kellett fordítani, természetesen az uradalom működtetése mellett. Így a birtok célvagyonnak számított, éppen ezért nem beszélhetünk profitorientált gazdálkodásról. Ebből adódóan gazdálkodása kevésbé volt nyitott az újításokra, mint általában a világi uradalmaké, a jobbágyok feudális szolgáltatásaira épült - a robotra, a kilencedre és a tizedre -, valamint saját kezelésű földjein is alapvetően önellátásra termelt, az árutermelés gazdálkodásában csak mellékes szerepet játszott. A jobbágyfelszabadítás után a megváltozott jogi és gazdasági viszonyok között sem módosult alapvetően a gazdálkodás szemlélete: továbbra is csak az önellátás volt az uradalom legfőbb célja, bár a borkereskedelem némileg felértékelődött. A volt jobbágyok és az uradalom közti birtokmegosztási perek az 1850-es évek közepén indultak meg, de községenként eltérő időpontban fejeződtek be, legtovább Kökény pere tartott, mely csak 1875-ben ért véget.
Jelen kötet a pécsi Papnevelő Intézet birtokán e közel másfél évszázad alatt lejátszódott gazdasági és az ennek hatására bekövetkező környezeti változásokat mutatja be levéltári dokumentumok és korabeli térképek alapján.