AZ UTOLSÓ CÁR

A Romanov-dinasztiát, több mint háromszáz éves uralmának fontos szereplőit, valamint a korszak végét rengeteg mű ábrázolja klasszikus történelmi munkáktól kezdve olcsó ponyvakönyvekig. A mozgókép feltalálása óta számos néma- és hangosfilm is született e témáról, s ezek minőségi spektruma is a legmagasabb színvonaltól a giccsig terjed. Különösen az uralkodóház utolsó képviselőinek, mindenekelőtt II. Miklós cárnak és feleségének, Alekszandra hessen-darmstadti nagyhercegnőnek, valamint gyermekeiknek a sorsa foglalkoztatja mindmáig a szerzők irodalmi és művészi fantáziáját. Nem csupán a szűkebb család és a mellettük hűségesen kitartó szolgák egy részének bestiális meggyilkolásáról van szó. Az uralkodóház hatvanöt tagjából végül is tizennyolcat öltek meg különböző helyszíneken és negyvenhatot kényszerítettek száműzetésbe a bolsevikok. Ami a cári párral és gyermekeikkel 1918. július 16-ról 17-re virradó éjszaka Jekatyerinburgban történt, máig foglalkoztatja az orosz történelmi emlékezetet. A szovjet publicisztika úgy próbálta igazolni a gaztettet, hogy a cárt a "Véreskezű Miklósként", minden rossz forrásaként diabolizálta, másfelől elhallgatta, illetőleg tabusította a mészárlás fontos mellékkörülményeit. Oroszország utolsó, "Isten kegyelméből" uralkodó cárjának pályafutását főleg nyugati szerzők próbálták kiegyensúlyozottan elemezni