Héjjas Iván

Héjjas Iván főhadnagy, a Duna-Tisza-közén 1919 és 1921 között lezajlott paramilitáris erőszakhullám fő felelősének személye és cselekedetei mostanában egyre inkább emlékezetpolitikai viták tárgyát képezik.

A jelen kismonográfia nem kíván emlékezetpolitikai vitákba bocsátkozni Héjjas személyének megítélését illetően, szerzője tudományos kutatóként ugyanakkor vállalja, árnyalt képet fessen Héjjas Iván főhadnagyról, a Horthy-korszak politikai elitjének egyik sajátos figurájáról, valamint tágabb értelemben arról a történelmi korról és politikai rendszerről, amelyben a politikus, akinek az életrajzát rekonstruálni igyekszik, működött.

Héjjas Iván a rendelkezésre álló adatok tükrében az 1920-ban megszülető radikális jobboldali magyar milicista mozgalom központi figurája, kultikus alakja volt. Az ő két világháború közötti politikai életrajza némi leegyszerűsítéssel gyakorlatilag a magyar radikális jobboldali, kvázi-állami félkatonai alakulatok, milíciák története is, így lényegében e könyv sem más, mint a szerző e témában megjelent monográfia-forráskiadványainak erősen átdolgozott, Héjjas Ivánt főszereplőként a középpontba helyező változata. Az 1920 és 1944 közötti Magyarországon ugyanis elsősorban Héjjas volt az a politikus, akinek a személyén és kapcsolati hálóján keresztül az autoriter konzervatív politikai elit és az egyébként heterogén, olykor kormánytámogató, olykor a kormányzat megdöntésére törő radikális jobboldali, paramilitáris szervezetek, irreguláris katonai alakulatok összekapcsolódtak, illetve akinek a közvetítésével a kormányzat a saját a hivatalos bel- és külpolitikába nem illeszkedő katonai céljaira e fegyveres formációkat felhasználta. Ugyancsak Héjjas volt az, aki az 1919 és 1921 közötti fehérterror különítményparancsnokai közül társadalmi és politikai értelemben a legmagasabbra jutott, ezért életpályája és mindenképpen megérdemli az elfogulatlan figyelmet.