A kígyó árnyéka

Magyar Irodalmi Díj 2002 - Az év legjobb könyve
A költőnek ez az első regénye, amelyben egy öregasszony meséli el gyermek- és leánykorát, majd felnőtt életét. Nagy bűne miatt tizenhat éven át titokban kell tartania kilétét, hogy ne kerüljön hóhérkézre. A lány és patikus apja a külvilág előtt házaspárként mutatkozik, titkos, otthoni életükben szeretet, gyűlölet, féltékenység és szenvedély egymást váltva uralkodik.

Rakovszky Zsuzsa átvette a Magyar Irodalmi Díjat

A Magyarország Európában Alapítvány kuratóriuma Rakovszky Zsuzsa Márai-díjas költő, író A kígyó árnyéka című regényének ítélte oda az idei Magyar Irodalmi Díjat. Az elismerés minden évben a legjobbnak tekintett szépirodalmi művet illeti. A Magyar Irodalmi Díjat február 10-én Göncz Árpád, az alapítvány elnöke adta át Rakovszky Zsuzsának a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Angyalosi Gergely irodalomtörténész, a díjat odaítélő bírálóbizottság tagja laudációjában elmondta, hogy a költő eredeti nagyregényt alkotott, melyet az olvasók és a szakma egyöntetű elismeréssel fogadták. "Rakovszky Zsuzsa talán legnagyobb írói bravúrja abban áll, hogy a titok akkor sem szűnik meg, amikor az olvasók behajtják a könyv utolsó oldalát." Olvassa el Varga Lajos Márton interjúját az írónőről és regényéről itt!

Részlet a regényből

"Behunytam a szemem, s úgy tetszett, a szél hajtotta tűzfal, amely elől annyiszor menekültem álmaimban, utolér s reám omlik, s én ámulva érzem, hogy ez a tűz nem a kín, hanem a mélységes gyönyörűség forrása, amely mintha megolvasztaná lelkem kemény, külső burkát, hogy testvére, a bennem lakozó tűz kiszabadulva szanaszét röpülhessen a külső világban, hogy ott föltalálja fákban, füvekben, a föld férgeiben és az ég csillagaiban lakozó rokonságát, hogy én legyek egyszerre mindez: fű, fa, féreg és csillag, s hogy ne legyek többé senki sem.
Fölnyitottam a szemem, s láttam, hogy fejem fölött a fenyőgallyak sötétje még nem vált ki az égbolt feketeségéből, de vajon csakugyan úgy volt-e, vagy csak álmodtam volna, hogy egyszer, amikor fölnéztem, lángoló csóváját maga után vonva, hullócsillag szaladt keresztül a fekete égen, majd eltűnt a fák koronája mögött? S az vajon csakugyan megtörtént-e, hogy egyszer csak nem messze onnét, ahol feküdtem, megrezzent a fű, s egy nagy kígyó vonszolta el mellettem vaskos, gyűrűs testét a földön, olyan közel, hogy felső karom beleborzongott hideg, pikkelyes bőrének érintésébe?
És vajon csak álmodtam-e azt is, hogy a kéz, amely az imént még a vállam gömbjét dédelgette, kinyúlt a sötét fű közé, megragadta a kígyót és elhajította messzire a bozótba?"