Bővebb ismertető
Metonimikus szerkezetűnek mondja az irodalom azt a prózát, ahol egy kötet -
novellisztikus - darabjait a hely, az idő és a szerepelők egy részének
azonossága köti össze, a történet kerekségének képzetét is sugallva ezzel.
Mikszáth Kálmán két remeke, a Tót atyafiak és A jó palócok a klasszikusa
ennek, s nagy hagyománya van e formának azóta is. Novák Miklós az olvasót
"behúzó", foglyul ejtő könyvének tizenhat darabja ezt követi híven.
A labdarúgás a téma, egy fiktív élvonalbeli csapat - a Kanárik -, s annak
tág holdudvara, az idő a napjainkba ér, ám az évekre (évtizedekre) nyúló
előzményeikről is szó esik. Sodróan lendületes történeket ezek, az idős
játékos, a feltörekvő ifjú, a menedzser, a szurkoló, a külhoni edző, az
újságíró, az egykori klasszis és mások belső monológjai, fegyelmezett
rendben. Látszólag különálló históriák, ám a szereplők vissza-visszatérnek,
a szituációk egymásra épülnek, egymást értelmezik, egy valószínűsíthető
történet-egész - a szöveg regényszerűségének - illúzióját is megteremtve
közben. Nagy-nagy már-már groteszk öntudattal bíró, magabiztosnak mutatkozó,
ugyanakkor törékeny, csalfa determináltságban élő, a maguk sorságra,
helyzetére reflektálni alig-alig képes lelkek - nemegyszer nyelvileg is
roncsolt - csapongásait olvashatjuk, akik ugyanazon léthelyzet foglyai,
öntudatlanul is akár. Fikció ez a szépirodalom törvényei szerint, ám
labdarúgásunk esendőségének látlelete mégis, s hiszem, aki itt-ott ismerős
alakokra, helyzetekre vél rábukkanni, az sem téved nagyot.
N. Pál József
irodalomtörténész