kategória
szerző
cím
kiadó
ISBN
évszám
ár
-
leírás
A mezők bármelyike illeszkedjen
A mezők mind illeszkedjen
Líra törzsvásárlónak további kedvezmények>
 
 
Ingyenes szállítás 10.000 Ft felett

Anna Gavalda - Vigaszág

Vigaszág

Anna Gavalda

Magvető Kiadó , Megjelenés: 2009. szeptember 01.
Könyv
 
Kezdj új életet! Charles Balanda sikeres párizsi építész, szép feleséggel, egy kamaszodó nevelt lánnyal és gigantikus megrendelésekkel. Egy napon levelet kap, mely csak két szóból áll: „Anouk meghalt.” Az elhunyt nõ Balanda fiatalkori, plátói szerelme volt, legjobb...
3199 Ft 3999 Ft
20%
Szállítás: 2-5 munkanap
Ez a termék törzsvásárlóként akár 2975 Ft
Személyes ajánlatunk Önnek

Billie

Anna Gavalda

3290 Ft
2632 Ft
20%

Életre kelni

Anna Gavalda

3299 Ft
2639 Ft
20%

Együtt lehetnénk

Anna Gavalda

Anna Gavalda - Együtt lehetnénk<!--span style='font-size:10px;'>(G)</span-->
ÚJ
3999 Ft
3199 Ft
20%

Édes életünk

Anna Gavalda

2990 Ft
2392 Ft
20%

35 kiló remény

Anna Gavalda

Anna Gavalda - 35 kiló remény<!--span style='font-size:10px;'>(G)</span-->
ÚJ
1999 Ft
1599 Ft
20%

Szerettem őt

Anna Gavalda

2490 Ft
1992 Ft
20%
Akik ezt a terméket megvették, ezeket vásárolták még
Részletesen erről a termékről
Bővebb ismertető
Kezdj új életet!
Charles Balanda sikeres párizsi építész, szép feleséggel, egy kamaszodó nevelt lánnyal és gigantikus megrendelésekkel. Egy napon levelet kap, mely csak két szóból áll: „Anouk meghalt.” Az elhunyt nõ Balanda fiatalkori, plátói szerelme volt, legjobb barátjának anyja.

Charles nem tudja folytatni addigi életét, így hosszas vívódás után felkeresi Alexist, Anouk vidéken élõ fiát, hogy szembenézzen a múltjával és önmagával. Balanda hirtelen kizökken a látszatmegoldásokkal és rutinokkal teli, érzelemszegény életébõl, és úgy dönt, maga mögött hagyja a lelketlen szállodai szobák és az óriásprojektek világát.
Anna Gavalda olyan jellemeket teremt a Vigaszág címû könyvében, akiket nem lehet nem szeretni. Ha elmerülünk a szereplõk életében, elégedett és álmodozó mosollyal búcsúzunk el tõlük. Jó lenne még velük idõzni, de tudjuk: egyelõre csak nekik sikerült. Aki szerette az Amélie csodálatos élete címû filmet, szeretni fogja Charles Balanda szokatlan és nem kevésbé franciás útkeresését.

Anna Gavalda könnyedén, érzékenyen meséli el a sírnivalóan szép történetet: nagy élethazugságokról, még nagyobb tragédiákról, elszalasztott lehetõségekrõl és szerelemrõl. Mindezt humorral, hogy ne fájjon. Annyira.



Részlet a regénybõl:

„A vackán heverõ öreg kutya panaszos vonítása fogadta õket. Kate leguggolt, a kutya fejét a térdére fektette, és a fülét dörzsölgetve gyöngéd szavakat mormolt. És utána, (Charles azt hitte, Mathilde gyakori kifejezésével élve, hogy hallucinál), széttárta a karját, a kutya alá nyúlt, és felemelte a földrõl (igaz, közben beharapta a száját), és kivitte pisilni az udvarra.
Charles annyira megrémült a hallucinációtól, hogy nem is mert utána menni.
Hány kilót nyomhat egy ilyen nagy állat? Harmincat? Negyvenet?

Ez a lány mást sem tett, csak... csak mit is? Elképesztette õt. A mosolya, a tarkója, a lófarka, a kamaszos kis ruhája. A csípõje, a mokasszinja, a rakás kölyke a mezõn, a bozótirtási tervei, az éles nyelve, a könnyei, amikor a legkevésbé várná az ember, és most, hogy négy és fél másodperc alatt felrepít egy hatalmas szelindeket... Ez az egész...
Ez túl sok volt neki.
Kate üres kézzel jött vissza.
– Hát magával meg mi van? – kérdezte, a combját porolva. – Olyan képet vág, mintha sortban látta volna Szûz Máriát. A gyerekek mondják így errefelé... Imádom ezt a szólást: „Hé! Mickaël! Sortban láttad a Szûz Máriát, vagy mi?” Egy sört?
Kinyitotta a hûtõt, és a tartalmát vizsgálgatta.
Charles továbbra is nagyon bamba képet vághatott, mert Kate felmutatott egy sört, hogy lássa, mirõl beszél.
–Hé, itt van még?
És mivel Charles zavarodottságának okát mégsem írhatta a saját közhelyei számlájára, végül megtalálta a racionálisabb magyarázatot:
– A hátsó lábai megbénultak. Õ az egyetlen, akinek nincs neve... Nagy Kutyának hívjuk, és õ az utolsó igazi úriember a házban... Nélküle valószínûleg mi sem lennénk itt ma este... Vagyis én biztosan nem lennék itt...
– Miért?
– Hé... Nincs még elege? – sóhajtott fel Kate.
– Mibõl?
– A népmesékbõl.
–Nincs.
És mert Kate máris nekiállt ügyködni a mosogatónál, Charles felemelt egy széket, és mellételepedett.
– Egy salátát még én is meg tudok mosni – jelentette ki. – Na, jöjjön, üljön le... Fogja a sört, és meséljen.
Kate tétovázott.
Erre az építésvezetõ összeráncolta a szemöldökét, felemelte a mutatóujját, és kiadta a parancsot:
– Sit!
Kate végül leült, lehúzta a gumicsizmát, összébb húzta magán a ruhát, és hátradõlt.
– Ó... – nyögte –, tegnap este óta most ülök le elõször. Soha nem állok fel többé.
– Képtelen vagyok elfogadni, hogy ennyi emberre fõz, és ilyen kevéssé praktikus mosogatója van. Ez már nem is rusztikus lakberendezés, hanem inkább mazochizmus. Vagy inkább sznobizmus?
Kate a sörösüveg szájával egy kandalló melletti ajtóra mutatott:
– Ott van egy cselédszoba... Cselédlányt ugyan nem talál, de van ott egy nagy mosogató, és ha jobban körülnéz, meglátja a mosogatógépet is...
És egy jó nagyot böffentett.
Amúgy ladysen.
– Nagyszerû... de... annyi baj legyen, inkább magával maradok. Majd elboldogulok...
Charles eltûnt, újból elõkerült, konyhaszekrényeket nyitogatott, magtalált ezt-azt, és munkához látott.
Kate vidám tekintete kísérte.

Charles a meztelen csigákkal hadakozva kijelentette:
– Még mindig a következõ fejezetre várok...
Kate az ablak felé fordult:
– Azt hiszem... októberben érkeztünk ide... Majd késõbb elmesélem, milyen körülmények között, de most túl éhes vagyok ahhoz, hogy én legyek a következõ fogás... És néhány hét múlva, amikor egyre korábban kezdett sötétedni, egyre gyakrabban tört rám a félelem... A félelem nagyon új dolog volt az életemben..
– Minden este teljesen egyedül voltam a kicsikkel, és minden este megjelentek a fényszórók csóvái a távolban... Elõször csak a sétány végén, azután egyre közelebb jöttek... Pedig nem volt semmi. Csak egy autó fényszórói, ami megállt valamiért. De éppen ez volt a legrosszabb: ez a semmi. Mint egy ránk lesõ sárga szempár. Beszéltem róla Renének. Erre õ odaadta nekem az apja régi vadászpuskáját, de az... Azzal aztán sokra mentem... Így hát egy reggel, miután kitettem a gyerekeket az iskolánál, elmentem a wellness-központba, ami olyan húsz kilométernyire van innen. Tulajdonképpen nem igazi wellnessközpont. Inkább afféle menedékhely, ami egyben kutyamenhely is. Egy... izé, rokonszenves hely, meglehetõsen festõi külsejû tulajjal, ami azt illeti. Most már a barátom, elég csak azt megnézni, hány korcs dögöt passzolt át azóta nekünk, de aznap, higgye el, majd meghaltam félelmemben. Azt hittem, hogy a végén megfojtva, megerõszakolva és az aprítóba passzírozva végzem. – Elnevette magát. – Azt gondoltam: A fenébe, ki megy el a gyerekekért négyre az iskolába?
– De nem. Vérben úszó tekintet, egy lyuk a koponyában, néhány ujja hiányzik, és agyon van tetoválva, de ez... ez csak egy stílus. Elmondtam neki a gondomat, hosszan hallgatott, majd intett, hogy kövessem. „Ha ezt látják, nem fognak többet szarakodni magával a teraszán, ezt én mondom magának...” Úgy megijedtem, hogy összerezzentem. Egy szartól bûzlõ ketrecben egy farkasszerûség tombolt, és mint egy õrült, úgy ugrott a ketrec falának. Két hörgés között a fickó megkérdezte: „Van magánál póráz?”
Hát...
Charles, aki már kidobta a saláta szívét, nevetve fordult hátra:
– És volt magánál póráz, Kate?
– Nemcsak, hogy pórázom nem volt, de azt sem tudtam, hogy fogok beszállni vele az autóba! Az világos, hogy elevenen fel fog falni! De oké... nem hagytam zavarba hozni magam. A fickó fogott egy hevedert, üvöltve kinyitotta a ketrecet, kivonszolta a nyállal borított fenevadat, majd átnyújtotta nekem, mintha egy radiátorról vagy egy könnyûfém felnirõl lenne szó. „Általában kérek az ilyesmiért valami apróságot, de most hagyjuk a fenébe... Na jól van, most itt hagyom. Dolgom van...” És tényleg ott hagyott, ahol voltam.
Végül sikerült valahogy elráncigálnom a kutyát a csomagtartóig, és akkor...
– És akkor?
– És akkor ott elment a bátorságom.
– És visszaadta a kutyát a fickónak?
– Nem. Úgy döntöttem, gyalog megyek haza... Néhány száz méteren át még hagytam magam vonszolni, de utána eleresztettem azt az õrültet. Azt mondtam neki: „Most vagy velem jössz, és olyan életed lesz, mint egy pasának, és amikor megöregszel, megdarálom a vacsorádat, és minden este a karomban viszlek ki az udvarra, vagy visszamész, és akkor padlószõnyeg leszel egy büdös Renault 5-ösben. Választhatsz.” Persze a dög egyenesen átvágott a mezõkön, és azt hittem, hogy nem is látom többé. De nem... Idõnként feltûnt a távolban... Láttam, ahogy megkergeti a varjakat, berohan az erdõbe, és nagy körökben kering körülöttem. De egyre szûkebb körökben... és három órával késõbb, amikor már átkeltünk a falun, lógó nyelvvel, nyugodtan jött utánam. Inni adtam neki, és be akartam zárni a kutyakennelbe arra az idõre, amíg René a mopedjén elvisz az autómért, de attól teljesen megõrült, így hát megkértem, hogy várjon meg minket, és ott hagytuk.
Kate belekortyolt a sörösüvegbe, nagyot sóhajtott, majd folytatta:
– De amikor visszajöttünk, azért eléggé be voltam szarva...
– Hogy megszökött?
– Nem, hogy felfalja a gyerekeket! Soha nem felejtem el azt a jelenetet! Akkoriban még az udvaron parkoltam... Nem tudtam, hogy a híd bármelyik percben összedõlhet... A kutya az ajtó elõtt feküdt, felemelte a fejét, én leállítottam a motort, és hátrafordultam a gyerekekhez: „Van egy új kutyánk, vadnak látszik, de azt hiszem, hogy ez csak a látszat... Majd kiderül, rendben?”
– Én szálltam ki elsõnek, Hattie a karomban volt, és megkerültem az autót, hogy kinyissam az ajtót a másik kettõnek is. A kutya már felállt, én el akartam indulni felé, de Sam és Alice a kabátomba kapaszkodott. A kutya morogva elindult felénk, mire én azt mondtam neki: „Pofa be, hülye, nem látod, hogy ezek az én kicsinyeim?”, és mind elmentünk sétálni. Nem titkolom, hogy a lábam olyan volt, ...like jelly, és a gyerekek sem sokat segítettek az elején... De aztán végül elengedték a kabátomat... Elmentünk a libikókához, a Nagy Kutya pedig lefeküdt a sétányon. Utána hazamentünk, megvacsoráztunk, a kutya pedig elfoglalta a helyét a kandalló elõtt... Késõbb kezdõdtek a bajok... A Nagy Kutya megölt egy birkát, két birkát, három birkát... Egy tyúkot, két tyúkot, három tyúkot... Mindenkit kártalanítottam, de aztán megtudtam az egyik, René-féle forrásból, hogy a vadászok sokat beszélnek róla a kocsmában. Hogy hajtóvadászat van készülõben... Így tehát egy este így szóltam hozzá: „Tudod, ha így folytatod, még megölnek a végén...”
Charles egy salátacentrifugával hadakozott, ami valószínûleg még az õsidõkbõl származott.
– És aztán?
– Aztán úgy csinált, mint máskor: meghallgatott. De az is igaz, hogy akkoriban kaptunk egy kiskutyát, és nem is tudom... talán jó példát akart mutatni neki... Mindenesetre megnyugodott."
(…)

Könyv adatok
Cím: Vigaszág
Szerző: Anna Gavalda
Kiadó: Magvető Kiadó
Oldalszám: 544 oldal
Megjelenés: 2009. szeptember 01.
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789631427059
Méret: 210 mm x 160 mm x 30 mm
Szerzőről
Anna Gavalda további művei
1970-ben született Párizs mellett.

Első regénye Szerettem őt címmel jelent meg 2002-ben , magyarul 2005-ben adta ki a Magvető Kiadó.

A Magvető Kiadónál megjelent művei
Szerettem őt (2005),
Együtt lehetnénk (2006),
Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol (2008),
Vigaszág (2009),
35 kiló remény (2009),
Kis kiruccanás (2010)
Bolti készlet  
Vélemény:


Minden jog fenntartva © 1999-2019 Líra Könyv Zrt.
A weblapon található információk közzétételéhez, másolásához a működtetők írásbeli beleegyezése szükséges.
Powered by ERBA 96. Minden jog fenntartva.
mobil nézet