Purosz Leonidasz megírta Anna könyvét, ám Annát ez a legkevésbé sem töltheti el megnyugvással. Még akkor sem, ha ennek a városnak éppen az ő kedvéért kell megépülnie - és hát melyik Anna ne örülne egy saját városnak? Ha viszont közelebb hajolunk ehhez a poliszhoz, azt látjuk, hogy Anna nem csak kedvezményezettje, de anyaga is a városnak. Ő a szívfekély-habarcs a fikciótéglák között. Róla mesélnek a kollégiumi szobák nehéz csöndjei csakúgy, mint a fesztiválzajból valahogyan mégiscsak kiszűrődő fontos mondatok. Vagy a hiányáról. Az időről, amikor már nélküle épül tovább a város. Ami egyébként csak olyan, mint a kamaszkor: ahhoz, hogy érdemben beszélni tudjunk róla, végleg meg kell szűnnie. A városnak tehát el kell pusztulnia. Purosz Leonidasz első verskötete, ez a kilenc fejezetre metszett leszámolástörténet ebbe a fájdalmas és rémisztő, mégis felszabadítóan természetes folyamatba avat be. Hiszen "nincs isten, aki ne félne egy özönvíz után."

Csider István Zoltán