Bővebb ismertető
Ha Greer Walsh csak a saját fejében létezne, sokkal egyszerűbb élete lenne. Koncentrálhatna az emelt matekra, vagy arra, hogy fenntartsa a békét a legjobb barátnője és mások között. Akkor végre nem számítana, hogy ő az egyetlen diák a Kennedy Gimnáziumban, akinek a melle nagyobb, mint a koponyája.
De a fejedbe zárva nem lehet röpizni. Se uszodába menni. És pláne nem tudsz furcsa, majdnem-randikon részt venni a lehengerlő stílusú új sráccal. Mert ezekhez mind szükség van egy testre. Csak az a baj, hogy Greert kiborítja a sajátja.
A szememet nézd! egy fájdalmasan őszinte, megkapó és humoros történet kínos pillanatokról, kegyetlen meccsekről, képzelt pillangókról és szétszakíthatatlan barátságokról Nyáry Luca lendületes fordításában. Egy mese a nagy fekete pulóverekről, és egy lányról, aki megtalálta belőlük a kiutat.
Engem is láss, ne csak a testem!
Napjainkban a fiatalok körében teljesen mindennapos, hogy valamilyen típusú testképzavar vagy testi adottságaik miatti frusztrációval élnek. Megváltozott világunkban, ahol a photoshop és a sebészek kései pillanatok alatt megváltoztatnak mindent, még többet kellene beszélni az elfogadásról. Az önmagunk elfogadásáról, a testünk elfogadásáról. Ezt a témát veszi górcső alá Laura Zimmermann a Szememet nézd! című könyvében, amiről a regény fordítójával, Nyáry Lucával beszélgettünk.
A könyv humora egészen különleges atmoszférát teremt, ami Greert, a könyv főszereplőjét sok nehézségen átlendít. A nyelvi játékok újrateremtése sok nehézséget jelentett? Hogyan találtál rá a könyv nyelvére, mennyire különbözik ez a nyelvezet a te stílustól?
Greer szerintem sok mindenben hasonlít a kamaszkori énemre, többek között abban is, hogy a humorát használja arra, hogy feldolgozza a félelmeit. Ő mondjuk ezt inkább a szarkazmus és szóviccek segítségével teszi, ami rám annyira nem jellemző. Ezeket az utóbbiakat is volt a legnehezebb lefordítani, pláne mivel jó néhány épül olyan amerikai hely, vagy márkanevekre, amelyek itthon szerintem nem sok embernek mondanak valamit. A nyelvezetével, a stílusával viszont az első oldaltól kezdve tudtam azonosulni, nagyon friss és szeretetre méltóan fiatalos volt, különösen tetszett, hogy Zimmermann is szereti az ismétlődéseket, a visszatérő poénokat, amiket én is gyakran használok az írásaimban.
"Anyám szerint kétféle ember létezik: azok, akik imádnak a figyelem középpontjában lenni, és azok, akik inkább meghalnának, mint hogy bárki észrevegye őket. Ő a második kategóriába sorolna engem, de azt gondolja, hogy az elsőben kellene lennem." - Te hogy állsz ezzel a kérdéssel?
Én nem szeretem extrovertáltakra és introvertáltakra osztani a világot, odáig meg pláne nem mennék, hogy az egyik csoportot jobbnak minősítsem a másiknál, de azt hiszem van igazság abban, hogy a rejtőzködők sok mindenből kimaradnak. Greer-nek, vagy úgy általában a fiatal lányoknak is fontos lecke, hogy rájöjjenek, hogy van joguk ahhoz, hogy kiszakítsanak a világból egy darabot csak maguknak, hogy nem kell egész életükben lehetetlen helyzetekbe hajtogatniuk magukat, csak azért, hogy elférjenek benne. Képletesen és szó szerint is.
Mi volt nagyobb munka az első könyved megírása, a 2019-ben megjelent Vigyázat, törékeny vagy ez a könyvfordítás?
Mindkettő nehéz volt, nagyon máshogy. Míg a saját könyvemnél az volt a nehezebb, hogy a megírása közben újra át kellett mennem a traumákon amik inspirálták, a fordításban inkább az imposztor szindrómám hátráltatott. Sokszor jut eszembe, hogy ki a fene vagyok én, hogy valaki más munkájába belenyúljak, és, hogy vajon tetszene-e az eredeti alkotónak amit csinálok. Most, hogy elkészült, merem remélni, hogy igen, nekem nagyon jó élmény volt elolvasni ezt a könyvet, és akkor leszek a legboldogabb ha ezt az érzést a magyar fordítás is át tudja adni az olvasóinak.