Bővebb ismertető
A normákkal és szabályokkal szembeni lázadás tüze ott lobog minden kamaszban. Olykor felgyújt ezt-azt, de melegíti a lelket és megvilágítja az utat, az utakat. Sérülést okozni furcsamód csak később szokott, amikor már kisebb lánggal ég, vagy éppen, hogy parázslik. Az ember csodálkozva fölé hajol, egyet sóhajt, s a légáramtól feltáncoló láng megperzseli az arcát.
A többség felnőttként a járt útra lép, az elvárások közé szorított, a teljesítmények mérföldköveivel gondosan kiszabott, a generációk által simára csoszogott, a konformizmus biztonságába vezető ösvényre. Könnyebb ott haladni, mint éhesen, fáradtan botorkálni az övig érő gazban. Mihály, az Utas és holdvilág hőse jó darab életet megtett már az úton, épp a legnehezebb szakasznál tart, ott, ahol még érdemesnek tűnik visszafordulni, de már lehetetlen. S ha mégis sikerülne, ha mégis vissza lehetne szaladni a kamaszkori álmok és tervek képzeletbeli világába, akkor merre tovább? Milyen viszonyban a társadalommal, ha nem a részeként? Használni, mint egy zseni? Kihasználni, mint egy szélhámos? Kivonulni belőle, mint egy aszkéta? Végleg hátra hagyni mindent, és eltűnni örökre, mint egy eszmény? Vagy csak sodródni mából a holnapba céltalanul? Úgy volt, hogy ami ezekhez kell, az a nagy ideák mellett csupa jelentéktelen dolog, elég hozzágondolni a jövőhöz, s majd lesz magától. Lesz elhivatottság, rajongás, lelkiismeretlenség vagy épp hit, bátorság, lesz pénz. És ha nem lett? Vagy épp csak annyi, amennyi a járt útra elegendő?"Életben kell maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami."
Író, irodalomtörténész, műfordító, egyetemi tanár. Budapesten született 1901-ben. A budapesti piarista gimnáziumban érettségizett, majd a bölcsészkaron szerzett magyar-német-angol szakos tanári diplomát.
1928-tól a Széchenyi István Felsőkereskedelmi Fiúiskolában tanított. 1933-ban a Magyar Irodalomtudományi Társaság elnökévé választották. 1937-ben a szegedi egyetem habilitált magántanára lett. A Nyugat, a Magyar Csillag, az Ezüstkor, a Magyar Nemzet és az Új Idők alkotói körébe tartozott. 1943-ban munkaszolgálatra vitték Fertőrákosra, majd Balfra. Embertelen körülmények között halt meg Balfon, 1945-ben, jeltelen tömegsírba temették.
A Magvető Kiadónál megjelent művei
A királyné nyaklánca (1957), Száz vers (1957), Utas és holdvilág (1959), Magyar irodalom történet (1959), A varázsló eltöri pálcáját (1961), A világirodalom története (1962), A Pendragon legenda (1962), Szerelem a palackban (1963), VII. Olivér (1966), Gondolatok a könyvtárban (1971), Naplójegyzetek 1914-1939 (2001), Hétköznapok és csodák (Összegyűjtött esszék, tanulmányok, kritikák - I. kötet Világirodalom, 2002), Mindig lesznek sárkányok (Összegyűjtött esszék, tanulmányok, kritikák II. kötet - Magyar irodalom, 2002), A kétarcú hallgatás (Összegyűjtött esszék, tanulmányok, kritikák III. kötet Vegyes tárgyú írások, 2002), Budapesti kalauz marslakók számára (2005), A Harmadik Torony (2007), A Martian's Guide to Budapest - Len Rix fordítása (2015)
Díjai
Baumgarten-díj (1935, 1937)