Bővebb ismertető
Astrope D'Apliese, azaz Csillag épp válaszúthoz ér, amikor a nevelőapja haláláról értesül. A nővéreivel a Genfi-tó partján magasodó, gyermekkori otthonukba gyűlnek össze, hogy megemlékezzenek szeretett apjukról, és meghallgassák a végrendeletét.
A különc milliárdos, Pa Salt mindnyájuknak egy különleges tárgyat meg egy levelet hagyott örökül, és ennek segítségével, ha a lányok úgy döntenek, közelebb kerülhetnek a valódi gyökereikhez.
Csillag azonban habozik ezt megtenni, mert fél kilépni abból a szoros és biztonságot nyújtó kötelékből, amely a testvéréhez, CeCéhez fűzi. Végül mégis úgy dönt, hogy az első nyomon elindul, az útja pedig egy könyvritkaságokat árusító boltba vezeti, ahol a különc tulajdonos figyelmét rögvest felkelti a lány és a története. És innentől kezdve nem lesz Csillag számára megállás: egy nem mindennapi nő múltjának nyomába eredve maga is felfedezőútra indul az angliai tóvidék csodálatos tájain, Beatrix Potter meséinek helyszínén, és még csak nem is sejtheti, mi vár majd rá. Megdöbbentő titkokkal, nem mindennapi sorsokkal és meglepő fordulatokkal szembesül a kutatása során, és amellett, hogy önmagát is mindjobban megismeri, talán még az igaz szerelem is rátalál.
Lucinda Riley új sorozatának harmadik kötetében egy évtizedeken és Európán átívelő nyomozás történetét meséli el. A letehetetlen családregény főszereplője nemcsak a származásának kérdésére találja meg a választ, hanem azzal is szembesül, hogy ha a saját kezébe akarja venni a sorsát, azért tennie kell, és hogy ez az út a boldogság ígérete mellett sok áldozatot is követel.
Kedves Olvasóink!
Felhívjuk a figyelmüket, hogy a hely korlátozott befogadóképessége miatt a könyvbemutató beszélgetésen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni az alábbi e-mail-címen lehet:
generalpress.regisztracio@lira.hu
Ide kattintva bővebben olvashat az eseményről.
A vérszerinti szülők nyomábanHat árva lány Svájcban, egészen pontosan Genfben, egy szigeten, egy mostoha apával, aki olyan gazdag, mint Krőzus… boldogan élnek testvérként, míg fel nem nőnek, s „mindenható” apjuk hirtelen halála újra összehozza őket a szigeten. A történet ott kezdődik, amikor mindannyian egy-egy nyomot, amolyan útravalót kapnak, amelynek segítségével kideríthetik, honnan származnak, kik a vérszerinti szüleik. Itt indul a kaland várhatóan hét köteten át, a múlt bonyolult emléklabirintusain keresztül Lucinda Riley A hét nővér című könyvében.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>
Sose félj követni a saját csillagodat!Néha nem csak az határoz meg minket, hogy milyenek vagyunk, hanem hogy honnan jöttünk, hogy és hol nevelkedtünk, kik az őseink. Maia és Ally történetét már megismerhettük, eljutottunk Rióba és Norvégiába, A hét nővér sorozat 3. része, az Árnyéknővér pedig Csillag történetét mutatja be nekünk, miközben látogatást tehetünk az 1900-as évekbeli Angliában is.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>
„Titkot őrizni veszélyes játék” – Interjú a titkokról a szerzővel.A szerelmes levél egyszerre megkapó családregény és sodró lendületű krimi, amelynek szálait ezúttal is a két legnagyobb játékos alakítja: a hatalom és a szenvedély.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>