A franczia irodalom története II. [antikvár]

Részlet: Charron és Szalézi Szent Ferencz után, de messze mögöttük maradva, jó írók folytatják a módszer amaz irányát és az általok megkezdett választékosságot az eszmékben és a nyelvben. Köztök különösen kettő tetszett akkoriban: Duperron bibornok és Coeffeteau, marseille-i püspök, a kik e haladást érezhetővé tették mindenki előtt, jól készűlt s könnyü olvasmányúl szolgáló müveik által. Duperron, addig ismeretlen rendszerességgel és mérséklettel czáfolta meg Duplessis-Mornaynak a protestantizmus érdekében készűlt iratait. Coeffeteau, míveltebb szellem s jártasabb is levén a világi tudományokban, Róma történetét a császárok korában oly sima, folyékony, szabatos irálylyal irta meg, mely nem kevésbbé új volt akkor mint a Duplessis hittudományi mérséklete. E két név igen jó hangzásu volt a tizenhetedik század elején, különösen a Coeffeteau-é, a ki egy minta irója volt a még zsenge franczia akadémiának. Az ő műveiből vett példák a legtöbb súlylyal birók közé tartoznak a Vaugelas szemeiben, a ki oly nagy zavarban van s oly nehezen tudja magát elhatározni, mikor választania kell, a nyelv dolgában szerinte legnagyobb két tekintély: a Szokás és Coeffeteau úr között. Mindazonáltal Coeffeteauban is ép oly kevéssé van lelemény vagy eredetiség mint Duplessisben. Egyedűli érdemök, hogy az akkoriban közkeletű irodalmi nyelv némely hibáitól menekűlni birtak s bizonyos jelességeit tökélyesbíteni tudták. Helyesen tudtak válogatni abban, a mit elődeik megtaláltak s mintegy rakásra hordottak.