A kesergő szerelem [antikvár]

Van egy idő az ember életében, az életnek nyíló tavasza, melyben a magából kidagadó fiatal szív, s a szárnyára kelő fiatal lélek, a földön és a nyomorúlt valóságon felülemelkedvén, érzeményeit és gondolatjait a lehetség és képzeletek tündéres országában hordozza: az embernek legboldogabb ideje! melynek szép, ámbár hiú, és soha be sem teljesedhető reményeit a megérett, megokosult ember, a legtűrhetőbb valóságért s a legigazabb bölcseségért is gyakran örömest visszacserélné. Ekkor minden egészséges fiatal szív és lélek, a virágzó legény szintúgy, mint a virágzó leány, poéta; poéta, mondom, de nem iró: mert minden érzeménye, minden gondolatja poesis; csakhogy ritkának van kedve, alkalmatossága, ideje, és légritkábbnak nyelve, poesisét leírni...