A komikum elmélete [antikvár]

Előzéklapok alsó széle foltos.
Szigetvári Iván. A komikum elmélete. [ A M. Tud. Akadémiától Gorove-díjjal jutalmazott pályamunka. Új folyam 1911-1913. cyclus.] Budapest, 1911. Magyar Tudományos Akadémia kiadása. 432 p. Egészvászon. // BEVEZETÉS. a) A komikum nevéről E könyv czímében egy idegen szót talál az olvasó. Joga van mindenek előtt erről kérni felvilágosítást. A komikum szót minden nyelv használhatja nemzeti sérelem nélkül, mivel nem a ma élő nyelvek valamelyikéből vétetett, hanem a régi görög nyelvből, mint általában azok a cultur-szavak, a melyek az egész világon ismeretesek. Ilyen ismert szó a komikum is. Alapja kómos görög szó, a melynek több jelentése van: dór ünnep tánczczal és énekkel Dionysos isten tiszteletére; lakoma, tivornya; általában ünnep. E szóból származott kómódia: vígjáték, valamint kómikos: a komikus költőhöz vagy költészethez tartozó valami (pl. chorus, maszk). E melléknév latinos alakja a komikus és komikum. Ez utóbbi szó ma már főnév és jelentése: a mi megnevettet; nevetséges szó, mondás vagy cselekedet. A mai népeknél e szó csak lassankint vette föl mostani jelentését. A németeknél kezdetben lacherlich volt a neve (pl. Sulzernél1), Hegel és mások ellenben különbséget próbáltak tenni a komisch és lächerlich között, de siker nélkül. (Éppen így nálunk Kölcsey.)