A lelkipásztorkodástan kézikönyve I. (töredék) [antikvár]

A magyarítók előszava. Midőn a „Lelkipásztorkodás kézikönyvéinek I-ső kötetét ezennel közrebocsátjuk, nem mulaszthatjuk el, hogy néhány kisérő szót ne intézzünk a magyar lelkész-papsághoz s azokhoz, kik a lelkipásztorkodás szép hivatalára készülnek. Jelen mű szerzője — mint előszavából kitűnik, — célul tűzte ki magának, oly munkát, adni ki, mely míg egyrészről alkalmas tankönyvül szolgálna a papjelelteknek, — másrészről rövid, de mégis elég kimerítő segédkönyve lenne azoknak, kik már a gyakorlati élet mezején a nap terhét és hevét viselik. Ami célunk is egyezik szerzőével. — Tankönyvet akartunk adni a lelkipásztorkodásra készülőknek, melyből biztosan és alaposan, s ami nem megvetendő, — édes anyanyelvökön ismerjék és tanulják meg azt, mit biztosan és alaposan ismerniök szükséges, — s mit épen anyanyelvökön tanulniok felette célszerű. — Arról, hogy biztos és alapos kalauzt adunk kezökbe, csak ugy meg vagyunk győződve, mint arról, hogy a magyar nyelv nemcsak hátrányukra nem, de sőt nagy előnyükre fog szolgálni a lelkipásztorkodás elveinek elsajátításánál. Alapos reményünk van, hogy célunk ez első részét elérni fogjuk. Eddigelé ugyanis nemcsak kegyelmes Atyánk, a győri püspök, és a sz.-mártoni Főapát ur őméltóságaik engedték meg e magyarított mű használatát a theol. eléadásoknál, — hanem ezeken