A magyar festőművészet albuma [antikvár]

Gerince és táblái kopottasak, erősen foltosak, táblák sarkai megnyomódtak, alsó sarkak felszakadtak. Kötése több helyen sérült, szétnyílt. Könyvtest félrenyomódott. Kora miatt lapélei és szinte minden oldala megsárgult foxing elszíneződést, szórt foltokat tartalmaz. Pár képmelléklete repedezett, sarkaknál szakadt.
Kiadás éve: [1905]. A Pesti Napló előfizetőinek készült kiadás. Részlet: Úton jártunkban nemcsak előre törtetünk, hanem meg is pihenünk. Még a haladás útján is ilyenformán járunk. És pihenés közben vissza-visszapillantgatunk a megtett útra. Emlékezünk a stációinkra. Ez az emlékezés nem iránytjelzés, hanem a múlttal való számvetés. Leszámolás és tapasztalatok elraktározása. Még a modernség sem tagadja meg a multat, sőt inkább megállapítja a jogosságát. Már azért is, hogy reája hivatkozván, megállapítsa a maga jussát. Emlékezünk régiekről, de konstatáljuk, hogy csak voltak. Élték a maguk idejét, szóhoz juttatták a maguk korát, nem foglalhatják le a maguk számára a mi időnket. Kegyeletünk az övék, s az övék a nagyrabecsülésünk is, miéink a tanulságaik, de a magunk ereje, akarata, igyekvése, tehetsége ugyancsak a miénk. Élték a maguk idejét, hadd élhessük mi a magunk energiájával a magunk idejét. Ez az album a magyar művészet útját jelzi tegnaptól máig. Azoknak a művészetét hirdeti, a kik úttörők voltak, azokét is, a kik beválanak mérföldmutatóknak a művészet útján. Azoknak a művészetéről szól, a kik megkeresték és kifejezték a magyar géniusz szerves, szoros összefüggését a kulturának amaz energiájával, a mely a festőművészetben nyilvánul. És bemutatja művészeink közül azokat is, a kik elvezették művészetünket a modernségig. Van köztük olyan is, a ki már a modern festésnek is nagyja, s még a tegnap művészetének is mestere volt. Ők azok, a kik legigazabban szólaltatják meg koruk művészi törekvését s a kiket ezért minden kor megért. Még akkor is, ha már nem tekinti őket olyan vezérül, a kit követni kell. De a művészi meggyőződés, a művészi tudás becses és becsületes dokumentumainak tekinti műveiket. Ez az album, a melylyel a Pesti Napló az olvasóinak szolgál, azt az összefüggést is demonstrálja, a mely a művészet térfoglalása és a publicisztika agitációja között kimutatható. Nem csakis művészettörténelemmel szolgál, hanem olyan emlékmű is, a mely a sajtónak a művészet hódításában való részét megjelöli. Talán sehol sem volt a publicisztikának ez a munkája olyan hatásos, mint nálunk. Hiszen a közszellemnek a kultura felé való terelése nálunk jórészt a publicisztika műve volt. Az a primitív eszközökkel dolgozó, a maga felfogásának naivitásába lépten-nyomon belebotló publicisztika, a mely a mult század első felében, de még harmadik negyedében is a magyar közvéleményt ébresztette és szolgálta, hatalmas munkát végzett a kultura iránt való érdeklődés ébresztésében. Magyar képzőművészet alig volt s a magyar sajtó mégis fáradozott érte. Régi lapjaink primitív módon, de lángoló lelkesedéssel követelték a magyar művészet lehetőségeinek megszerzését. Ugyanakkor, a mikor országszerte még úgy vélekedtek, hogy a pikturával való foglalkozás méltatlan a magyar úri gondolkozáshoz: a publicisztika lelkes szóval és gúnyos beszéddel, fanatizálva és korholva hirdette, hogy a magyar szellem is kiveheti részét a művészi alkotásból. Másutt a kulturának más ágensei terjesztették a művészet becsületét. Mint a hogy ott a kulturmunkásság más ágainak fejlesztésében sem volt elsőrangú szerepe a publicisztikának. Ott az irodalom és a tudomány állottak a kulturáért küzdők első sorában. És a társadalom, a mely nagy részében kulturtudatos volt, szinte automatikusan vett részt a kulturmunkában. A magyar géniusz energiái közül az, a mely ehhez a munkához hozzáfoghatott volna, jó ideig szünetelt. Kikapcsolta a dologtevésből a küzdelmes idő. A harcok és a keserűség ideje. A nemzeti jogokon való tépelődés az alkotmány szükségességeiért való sikraszállás, a hadakozás országdúlása, a pártoskodás egyénrontása, a primitív gazdaságban való megrögzöttség és a világgal való szolidaritásból kikapcsoltság. Nem írhatok e helyütt kortörténelmet, nem is kutathatom a magyar kultura kialakulásának dinamikai folyamatát, csak éppen érinteni akarom azokat a körülményeket, a melyek folytán csakis a publicisztika megszólalásával kezdődött nálunk igazán a kulturmunkásság. Még nem is maga a munkásság, mint inkább az iránta való intenzivebb érdeklődés. S a művészetet csak akkor kezdik kulturtényezőnek tekinteni, a mikor a publicisztika valamelyest erősebb lesz és szavának becsülete nagyobb lesz.