A magyar költészet kézikönyve I. (töredék) [antikvár]

BEVEZETÉS. A magyar nemzet, mely a kilencedik század végén Kelet-Európa széleiről nyúgotdél felé nyomúlva, a Kárpátok s az Adria közti területet, inkább nagyfejedelmének Árpádnak stratégiai lángesze mint véres nagy ütközetek által, rövid tíz év alatt meghódította, s az itt talált több fejedelemségek romjain egy nagy magyar államot alkotván, ezt nem zsarnoki uralom, hanem emberséges és szabad intézvények által ezer év óta fenntartja: nem lehetett, nem volt bizonyos szellemi fejlettség -, név szerint nem volt költészet nélkül. Történelmi bizonyságaink vannak róla, hogy isteni tiszteletök énekkel járt, hogy halottaikat énekben gyászolták, hogy nem hiányoztak női dalaik sem; de fő tárgyát költészetüknek a nemzet története, hőseik viselt dolgai tették, melyeket egy külön dalnoki rend, az igricek vagy hegedősöké, készített, fenntartott és előadott, főleg a táborban és lakomákon. Így beszélli Béla király Névtelen Jegyzője, hogy Árpád etelvári diadalmi ünnepén „a kobzok és sípok édes hangjai s a dalnokok minden énekei zengettek".