A Nagy Háború írásban és képben 1/I. [antikvár]

Táblái kissé kopottasak.
Részlet a kötetből: A HÁBORÚ KÜSZÖBÉN. Sötét felhők borították el Európának politikai látóhatárát már évek óta. Az államok fegyverkezése a kormányok állandó békés nyilatkozatai mellett sem szűnt meg, sőt egyre fokozódott. Monarchiánk békéjét szakadatlanul fenyegette a közeli Balkán, különösen pedig Szerbia, Oroszországnak ez a hűséges előőrse. A bizonytalanság már gazdasági életünket is megbénította. Minden jel arra mutatott, hogy történnie kell valaminek, mert az általános feszültséget tovább elviselni nem lehetett. Csak a szikra hiányzott még, hogy megtörténjék a robbanás, melynek felcsapó tüze lángba borítja egész Európát. Ezt a szikrát alattomos szomszédunk, Szerbia pattantotta ki. Szarajevóban 1914 június 28-án eldördült az a két lövés, amely kioltotta trónörökösünknek és fenkölt nejének életét. A rettenetes bűntett szálai Belgrádba vezettek. Megtorlást követeltünk, teljes elégtételt. Megtagadták. Megtagadták pedig azért, mert Oroszország hatalmas támogatást ígért Szerbiának, ha a monarchia megtámadná. így tehát nem maradt más hátra, mint hogy a fegyverekhez folyamodjunk. ősz uralkodónk mindent megfontolván és mindent meggondolván, július 25-én elrendelte haderőnk részben való mozgósítását. Nyomon követte ezt néhány nap múlva a forma szerint való hadüzenet. Az európai államok a Hágában 1907 október 18-án létrejött nemzetközi egyezmény első pontja szerint ugyanis kötelezték magukat, hogy ügyeik esetleges fegyveres elintézését formális hadüzenetnek kell megelőznie.