Az egyházatyák kora [antikvár]

Felső lapélen apró, szórt foltokkal.
Két nagyjelentőségű világtörténeti esemény nyomja rá bélyegét az egyháztörténetnek arra a szakára, amely a kereszténység felszabadulásával indul. Egyik a római birodalom lassú összeomlása, másik a kultúra és az élet birtokbavétele a kereszténység által. A római birodalmat, amelynek hatalma eddig az Atlas-hegységtől a Kaukázusig s a Rajnától a Nilusig és Eufrátesig terjedt, lassan felmorzsolta a frissvérű barbárok hódítóvágya és a saját belső korhadása. A császárok hiába igyekeztek a széthulló, beteg koloszszust a végső bomlástól megmenteni. Nagy Konstantin a kereszténységet hívta segítségül, Constantius a kereszténységnek egy torz formájára, az ariánizmusra támaszkodott, Julianus, a hithagyó pedig a pogányság visszaállításától remélte a birodalom megmentését. Konstantin nyomdokaiba lépve Nagy Theodózius tett még egy nagyarányú birodalommentő kísérletet. Mind hasztalan! Amikor a gótok megjelentek az Örök Város falai előtt, majd a húnok és a vandálok véres-tüzes pusztításai lángoltak végig Európán, a haldokló óriás már utolsó vonaglásaiban nyögött. 476 nyarán azután végleg összetört: az egykor mindenható Nyugatrómai Birodalom kiesett a történelemből.