Az utolsó órában/Egy szó/Egy pár kis faczipő [antikvár]

Részlet: "- Most már nem érdemes lenyugodni; ez meglehetős prózai vége volna e felesleges éjnek. Hallod-e Sven, mint üdvözlik csicseregve az ébredő madarak felettünk a gesztenyék sűrű koronáiban a nap keltét? Jer, tekintsük meg ez égi jelenést. Ím ez út a parthoz vezet, mire ifjabb korodból emlékezhetel, midőn te és én, mint vidám fiúk oly testvériesen nőttünk fel. - Kérlek Bennó, ha szereted társaságomat, csevegj valamivel többet és hangosabban. Engem a ma éjjel agyamban feltóduló emlékek oly nyugodtá tettek - - S oly ünnepélyes hangulatba hoztak, mintha megnyilni akart volna - ez napja a - - Isten áldjon Bennó, tudakozódjál rólam az Arany Csillagban, ha kialvád mámorodat. - Kedves pajtás! ne hagyj itt, ne zárkózzál el tőlem. Inkább néma, siketnéma leszek, ha kivánod, csak ne távozzál és ne keverj hypochondrikus önfejüségeddel sok évi együttnemlét után ürmöt viszontlátásunk gyönyörébe."