Barátunk és ellenségünk az állat [antikvár]

Táblái kopottasak, gerince mentén és sarkainál sérültek. Kiadói borító nélküli példány.
Szalay László. Barátunk és ellenségünk az állat. Budapest, 1943. Királyi M. Egyetemi Nyomda. [4] + 251 + [1] p. Félvászon kiadói borítóban. // Földünknek alig van olyan pontja, amelyet állatok ne népesítenének be. Ám ebben a térfoglalásban az ember is kivette és kiveszi ma is a maga részét. Hogy mikor és hol kapcsolódott bele az ember a térfoglalásba, erre mai tudásunkkal pontosan felelni nem tudunk. Minden kétséget kizáróan csak annyit mondhatunk, hogy a mai napig előkerült összes ősembermaradványok, de meg azok a maradványok is, amelyeket a kutatók az ember közvetlen ősei közé számítanak, a földtani negyedkor első korszakából, a pleisztocénből, máskép diluviumból, vagyis az úgynevezett jégkorszakból valók. Ezek szerint tehát az ember a jégkorszakban jelent meg a Földön, bár több kutató amellett kardoskodik, hogy már az ezt megelőző korban, a harmadkorban is volt emberi élet a Földön. Az emberiség keletkezésének helyét szintén homály fedi. Egyesek Ázsia délkeleti részeit, mások Dél-Afrikát vallják az emberiség bölcsőjének, több neves őséletbúvár viszont Kelet-Ázsia mellett tesz hitet, sőt legújabban Koch szerint Európa az emberiség születési helye, és szétszóródását a Wegener-féle elmélettel magyarázza. Ennek a szétszóródásnak az eredménye, hogy Földünk szárazföldi részein megélhetésének biztosítására szinte napról-napra újabb és újabb területeket foglal el az őstermészettől; kényszeríti erre az a tény, hogy az emberi faj bebizonyíthatóan egyre szaporodik. Ez a térfoglalás természetesen nem megy simán. Minden talpalatnyi földért keményen meg kell küzdenie.