Csontváry [antikvár]

Gerince megtört, ragasztása több helyen sérült, szétnyílt, itt oldalai elkezdtek meglazulni. Gerinc élei kopottasak, alsó és felső sarka sérült, felszakadt. Fedlapján halvány folttal, hátsó borító alja felszakadt.
Részlet: A művészet területén elképesztő párhuzamosságok vannak. Rousseau, a vámőr, csodája ugyanakkor kápráztatja el a franciákat, amikor egy különös, makacs és ártatlan lángész, egy suta és fenséges őrült Magyarországnak olyan festészetet ajándékoz, melyet a jövendő esztétikusai bizonnyal összevetnek majd a Rousseau-éval. Ugyanaz a friss ihlet, ugyanaz az ösztönösség, ugyanaz az értetlenség a közönség részéről mindkét mesternél; s mint Douanier Rousseau, Csontváry - noha végtelenül öntudatos művész volt - sem ítélte meg helyesen, mi lesz az ő igazi helye hazája művészetének fejlődésében. Bár nem akadt magyar Apollinaire, hogy e vén gyermek vonásaival megénekelje a festészet örök megújulását, a hozzáértők Csontváryt már régóta elismerik s azok közé az ihletett alkotók közé sorolják, akik se nem tegnapról, se nem holnapról valók s akiken az idők nyoma sohasem fog meglátszani. Igazi nevén Kosztka Mihály Tivadar, ez az ébren álmodó a Csontváry művésznevet választotta s az utókor ezentúl már csak így fogja nevezni. Kisszebenben született, egy kis felvidéki városban, 1853-ban. Huszonhat éves koráig mintha még nem is ösmerné önmagát. Valami önzetlen lelkesedés állandóan arra buzdítja, hogy különböző kérelmeket terjesszen hazája hivatalai elé. Mint kereskedelmi alkalmazott, hivatalnok, jogász, sőt - micsoda hódolat Flaubert-nek! - gyógyszerész is egyidőben, úgylátszik, hogy végzete a legsötétebb, legközepesebb polgári létre ítéli, mikor egy nap valami olyan belső ösztönzésre, amit emlékirataiban maga is kifejezhetetlennek nevez, ceruzát fog a kezébe, hogy lerajzoljon egy mindennapos jelenetet: egy, az utcán vonuló s ökröktől húzott szekeret. Pár perccel később egy titokzatos hang ezt súgja a fülébe: "Te leszel a föld legnagyobb festője, nagyobb, mint maga Rafael". Azonnal dönt sorsa felől. Elutazik Rómába. Micsoda tanulságot hoz magával ebből a személyes találkozásból Rafael festészetével, amelyet lelke parancsára úgy érzett, túl kell szárnyalnia? Tizennégy éven keresztül megint csak vidéki patikárius lesz, mint a nagy látomás előtt s csak egyszer utazik Párizsba, ahol abban reménykedik, hogy talán összehozza a sors hírneves honfitársával, Munkácsyval. Itthon azon dolgozik, hogy biztosítsa anyagi függetlenségét, amely aztán lehetővé tenné, hogy engedjen a belső parancsnak. Egy nap végre eléri célját. Gyógyszertárát bérbe adja. Elhagyja a kis várost. Most már csak sorsának engedelmeskedik. Ekkor már negyven esztendős.