Erdély magyar népművészete [antikvár]

Táblái kissé kopottasak. Táblák sarkai enyhén megnyomódtak. Gerince kifakult.
Az utas, aki áthalad a Királyhágón s Bánffyhunyad felé törekszik, nemcsak az elébe táruló tájbeli különbségekre lesz figyelmes, hanem a népi művelődés, a népélet másutt nem látott formái, megnyilatkozásai is szemébe ötlenek. Más a faluból messzire kimagasló, fatornyos templom, a sok faalkatrészes, magasfedelű ház, más a mezőn dolgozó emberek ruházata és szerszáma. Valami ismerős-ismeretlen, megszokott és mégis újszerű van ebben a képben, mely azt mutatja, hogy a magyar földnek az Alföldtől, Dunántúltól, Felföldtől különböző táján járunk. S mentől beljebb haladunk Erdély földjén, annál több néprajzi, népművészeti érdekesség kap meg. Mire leérünk a gyimesi (csíkmegyei) csángó magyarok közé, szinte alig hisszük, hogy a huszadik században élünk, annyira más világba jutottunk. Ha Bánffyhunyadhoz közeledünk, szemünkbe tűnik a templom különös alakú tornya. Tetején körülfutó faerkély, e felett négy sarkán egy-egy kis "Fiatorony", s középen a keskeny, hegyes fasisak nyúlik magasan az ég felé. Ilyen templomtornyok, vagy haranglábak Kalotaszegen még szép számmal találhatók; van ilyen Magyarvalkón, Ketesden, Bikalon is, s még sok más kalotaszegi faluban.