Erdély története [antikvár]

A táblák kissé deformáltak, gerince kifakult.
Marczali Henrik. Erdély története. Budapest, 1935. Káldor Könyvkiadóvállalat. [9] + 288 p. Egészvászon. // Részlet a könyvből: Regevilág Szittyaországban Herodotos, a történetírás atyja, aki 480-ban Krisztus előtt élt, bejárta az akkori ismert világot és eljutott az erdélyi hegyek vidékére is. Elsősorban a Duna érdekelte, hisz annak folyása egész a gallusokig tartott, a Fekete-tengerig, de már ismerte a "Maris"-t is - a Tiszát nem említi. Később még egy nevezetes folyó szerepel a földrajzban a Körös - Chryseos -, vagyis az Aranyos. Mert az aranyat máris nagyon megbecsülték. Őt nagyon érdekelték a szittyák is, kik a mostani Déli Oroszországban tanyáztak és a legrégibb nemzetnek vallották magukat, egyenlőknek ebben az egyiptomiakkal. Hadúr a szittyák istene. Mikor a szittya először ölt ellenséget, azt bemutatja a királynak és csak az, ki ellenséget ölt, részesül a zsákmányban; aki nem ölt ellenséget, az szégyenszemre ült ott. Aki több ellenséget ölt, az két pohárból is ihatik. Ha a király gyilkoltat, az ellenség gyermekeit sem kíméli, csak a nőket. Szerződést úgy kötnek, hogy a bort vérükkel vegyítve, az italt tartalmazó edényre ráütik a kardot, nyilat és tegezt. A meghalt fejedelmet bebalzsamozzák, ágyasát, lovát és aranyát is elássák, de ezüstöt és rezet nem használnak. Tor gyanánt harminc ifjat ölnek. Hisznek a halhatatlanságban; Zalmoxis istenükhöz térnek. Megvan a saját nyelvük. Az emberevéstől sem tartóztatják magukat.