Falu a hegyek között [antikvár]

Kötése szétnyílt, felső tábla és a gerinc levált a könyvtestről, előzéklapja kijár.
"A falu népe kint dolgozott a határban. A kaszák megvillantak a levegőben és az egyenesen álló búza szétesett a földön. Egy kevés érett szem kipergett az elszáradt kalászokból és lehullott a szalma közé. A rozsföldek sárguló sorai közt, mint szennyes zászlók lobogtak: a piszkos gatyák a parasztokon. A férfiak széles rendje mögött marokszedőnők haladtak. Ahogy előrehajoltak, bő ingük megtelt a mellükkel és meztelen fényes válluk, mint a föld barnult ki a vetésekből. A már learatott szabályos sávok olyanok voltak a domboldalakon, mint az ember tarkója, melyet borbély szántott végig nullásra gépével. Ekkor messze a határban, ahol az uraság földje terül el, az intéző hangosan elkurjantotta magát. - Hahó, emberek! dél van. Az aratók kiegyenesedtek és felnéztek az égre, amely mint egy eltátott száj borult föléjük. Mintha el akarná nyelni a határt, olyan közel érezték az ég forró leheletét. A nap, mint egy fehéren izzó korong gördült az isteni száj boltozatán, amelynek széle mohón tapadt a föld peremére. Amerre ment, remegett alatta a forró levegő, mintha nem bírná el a napsugarakat, amelyek megbontják szerves összetételét, párává alakítják és szomjasan elnyelik. A Polyána csúcsa és az erdők fekete szegélye mögül gyáva, kövér kisi csipkésszélű felhők bújtak elő és óvatosan lassan az ég központja felé igyekeztek."