Fischbein élni akar [antikvár]

A gerinc vászna kifakult.
Részlet a regényből: Önök bizonyára nem ismerik Fischbeint és nyilván ő sem ismeri Önöket. Az csak természetes, hogy ő nem ismeri Önöket, de hogy Önök sem ismerik őt, az valóban meglepő. A régi jó időkben tíz járó-kelő közül, akivel az uccán találkoztak, kilenc meg tudta volna mondani Áron Salamonovics címét. Ő volt a moszkvai zsinagóga elöljárója, Moszkva legnagyobb jótevője, valósággal otthon volt az idősebb Poljakownál és a belváros rendőrbiztosa minden találkozásuknál üdvözölte őt, nem is szólva a közrendőrökről. Felesleges megemlíteni, hogy az öreg Fischbein nem volt szegény ember. Mindenről lehetett vele beszélni, de ha a pénz került szóba, szitkozódott, kiabált, hogy őt kirabolják, már ki is rabolták, és nem adott egy kopeket sem. Fischbein, a fia, életvidám fiatalember volt, tehát szeretett volna új ruhát vásárolni magának, virágot küldeni egy leánynak, néha egy kicsit kártyázni, - mi mindent nem szeretett volna még? Először három-négy rubelt vett ki a pénztárból. Mikor az apa vásárra utazott, tíz és huszonöt rubeleseket halászott ki magának. Dehát ki lehetett sokáig bírni ezt a kínlódást? Egyszer az apa meghatalmazásával szép kis kerek összeget vett fel, zsebrevágta apénzt és ezt mondta magában. - Áron ne légy ostoba! Atyád úgy ül a pénzen, mint a tyúk a tojásain, és ilyen alkalom talán nem is akad többé. Vedd a pénzt és kezdj vele emberi életet!