Gondolatok [antikvár]

Az istenség eszméje olyan, mint a nap, melynek reflectált világát mindenütt megtaláljuk, de a melybe gyönge szemünkkel egyenesen néznünk nem lehet; s ha valaki az istenség eszméjét, tiszta észlelés utján keresve, midőn a világosság kútfejéhez közelíteni akart, a fénytől elvakítva sötétben érzi magát, s végre ezen eszme valóságán kétkedni kezd, épen nem csodálkozom rajta. Természetesnek tartom azt is, ha sokan elfoglalva a mindennapi élet gondjaitól s örömeitől, épen nem törődnek ez eszmével; hisz istennek léte - hogy anyagi hasonlattal éljek - olyan, mint a légköre, mely mindenfelöl egyaránt hat, s melyet ép ezért észre nem veszünk. Sem azon tudományos atheismusban, mely a metaphysikai speculatio eredménye, sem azon közönyösségben, mely nem csak napjainkban, de mindig létezett, semmi meglepőt nem látok. De hogy valakinek hitét a természettudományokban tett haladás ingathatja meg, ezt érteni teljesség-el nem tudom. Vagy e világ kevésbbé nagy-e, mióta az egyes ködfoltokban, melyeket a csillag-ok között észre veszünk egész világrendszereket ismerünk fel; avagy életünk vált-e kevésbbé bámulatossá, mióta a mikroscop megmutatja, hogy azon lényeken kivül, melyeket eddig ismertünk, az élő s érező teremtményeknek egy véghetetlen sora létezik; vagy talán a nagy mindenség csodálatos rendje s emberi szívünk még csodálatosabb ellentétei, megfoghatóbbak-e, mióta a természet egyes törvényeit valamivel jobban ismerjük, s a világ nagy s kicsiny dolgainak kapcsolata valamivel világosabb lett előttünk? Több és több okot találunk, mely bámulatra ragad, és semmit, mi e dolgok első keletkezését megmagyarázhatná.