Humor a hó alatt... [antikvár]

Előzéklapján ajándékozási bejegyzés, címlapján névbejegyzés. Egy lapjának sarka hiányzik. A kötet ettől eltekintve ép.
Fogarasi Ernő. Humor a hó alatt... A szibériai hadifogság derüs órái - madártávlatból. Budapest, (1937.) Rózsavölgyi (Fővárosi nyomda). 1 t. (színes) + 240 p. Laurencsik Béla tanárnak Szibériában készült 5 eredeti illusztrációjával és Szőke Árpád eredeti zenéjével. A könyv megírásánál közreműködtek: Dr. Kertész Jenő orvos, Dr. Mamusich Mihály író, Dr. Muzsnay József kuriai bíró és Dr. Szentpétery Gyula ügyvéd. 4 kottamelléklettel. Aranyozott feliratú, kiadói vászonkötésben. // Részlet a könyvből: Légvonalban olyan messze Budapesttől, mint Peking, vagy Rio de Janeiro, túl a Bajkál tavon és egész közel a mai mandzsukuohoz: volt egy behavazott szibériai hadifogolytábor... Olyan, mint annyi más hadifogoly-tábor, - ahová száműzve élt három esztendőnél is hosszabb ideig, összezsúfolva ezer hadifogoly tiszt és elkülönítve tőlük harmincszor annyi hadifogoly legénység... Sokan közülük még ott haltak meg: betegségben, járványban, - vagy később, a forradalmak alatt. És akik hazakerültek, azokból is feltünő sokan haltak meg fiatalon... Nem, nem volt az orosz hadifogság életbiztosító intézmény. Humor a hó alatt, - micsoda cinikus cím! Kinek volt kedve ott a hadifogságban nevetni, mulatni, amikor támasz nélkül maradt itthon felesége, gyereke, apja-anyja, menyasszonya, - és talán minden férfi-hozzátartozója tovább küzdött a frontokon? Pedig így volt: néha nevettek is a fiúk ott kint. És ha nem lett volna valami mesterséges áfium, nevetés, jókedv, amely elterelte figyelmüket reménytelen jelenükről és kilátástalan jövőjükről: talán sokkal kevesebben tértek volna haza, - az otthonukba, a családjukhoz... Hadifogság: akik nem élték át, azt hiszik róla, hogy a halál után sorrendben ez következik és a legerősebb férfi-élmény. Lehetséges, mert valóban: akik hazakerültünk és azóta megmaradtunk: soha meg nem szabadulunk azoknak az éveknek lelki terhétől... Voltunk néhánya, akik még ott is kicsiholtunk magunkból, életünkből tréfát, mosolyt - a többiek kedvéért. És ezt - mint a ma divatos "sajátvérinjekciót" ezennel beadjuk volt fogolytársainknak és magunknak... hátha használ. A Csita melletti Pjescsanka-i szibériai hadifogolytáborban az 1915-1917-es években megírt, annakidején ott előadott vagy megjelent és e könyvben közzétett anyag e sorok betüivel nyomatott ki.